Lipovecz Iván (szerk.): Tízek társasága (Pozsony, 2019)
6. fejezet Pista
Iván, a bátyja 11 évvel idősebb, ők ketten egész életükben nagyon összetartottak -, miután anyai nagyszüleit deportálták, apai nagyapja nem akarta megérni, hogy a menyét és az unokáit is elviszik. Ezért Miskolcról egy borsodi faluba, Sajókápolnára vitte, és ott rábízta őket a helyi csendőrre. Ez volt Gál bácsi, aki a frissen férjhez ment lányánál bújtatta el a családot. Pista csak több mint 50 évvel később tudta meg, hogy ezt a falusi csendőrt - aki már alig várta, hogy jöjjenek a felmentő csapatok - egy, a lányával erőszakoskodó szovjet katona lőtte le. 1946 júliusában kisebb fajta pogrom történt Miskolcon: a felhecceit tömeg zsidó embereket támadott meg, három halott volt, a rendőrséget is megrohamozták. Ennek emléke olyan mély nyomot hagyott Pista édesanyjában, hogy 10 évvel később, a forradalom zavaros napjaiban mindenképpen menekülni akart a városból. Így történt, hogy a következő évben Budapestre költöztek, az eladott ház árából a Lágymányoson vettek lakást. Amiből egyenesen következett, hogy két év múlva Pista a József Attila Gimnázium tanulója lett. Az iskolában már akkor is magas fokon izzott a kulturális élet. Jordán Tamás egy évvel felette, Szirtes Tamás eggyel alatta járt, és az ő vezényletükkel 97