Markó Béla: A haza milyen? Versek (Budapest, 2021)
Párhuzamosok
ÉJSZAKAI GYORS Vasútnál lakom. Esténként el-elnézem én is, hogy ott áll minden fülke-fényben a költő, míg tovarobog a vonat. Megkérdezném tőle, Attila, hát te mit csinálsz itt, ahol talán sohasem jártál, de amire válaszolhatna, már eltűnik. Aztán jön az újabb szerelvény, és láthatom megint. Hozzám képest még kölyök. De már örök. Vasútnál laktam gyermekként is, sokszor láttam őt akkor is. Most pedig figyelem félálomban minden éjjel, hogy erős csengetéssel vagy inkább hangos harangozással ereszkedik le a sorompó, majd elhalad József Attila. Lehet, felült a budapesti gyorsra, és bejárja most mind a kanyargó völgyeket, világít csak a sűrű éjszakában. De épp itt? Miért ne? Nekünk is szükségünk van rá. Kell a kép. Kell a mozgás. Kell az álom, és kell a remény is. Hogyha megáll a robogó sötétség, egy pillanatra kiömlenek a nappalok a peronra. De hamar továbbmegy minden. Itt élnek az egyre gyérebb vonatok közelében. Gabonát hoznak, cementet, követ, leégető juhokat, karácsonyfát, költőt is gyakran. De ő nem száll le Marosvásárhelyen. 109