Markó Béla: Kerítés. Alkalmi és alkalmatlan versek 2008-2015 (Budapest, 2016)
Utóvéd
istenem, ezek még képesek nevetni, nem vagyunk olyan közel, hogy ne látnám kívánatosnak őket egy pillanatra, eldobja a nyírfácska a cigarettát, megfogják egymás kezét, és néhányszor körbefordulnak, mintha táncolnának, ahogy József Attilánál a nyolcesztendős lányok, akik messze vannak, mint a vidám csillagok, nem lesz már ezekből anyuka, nem lesz még feleség sem, ezek csak olcsó kurvák, nem volt dolgom olcsó kurvákkal, és nem volt dolgom drága kurvákkal sem, most pedig késő mindenképpen, hiszen szerelmes is vagyok, ráadásul egyre jobban öregszem, de ha nem volnék szerelmes, és nagyon-nagyon fiatal lennék, akkor is messziről elkerülném a kurvákat, legfeljebb csak a nyírfák fehér derekát simítanám végig séta közben, alig-alig érintve, könnyű kézzel, ha éppen olyan helyen járnék, ki tudja, miről beszélnek, esetleg a mesterség fortélyairól, arról, hogy orális meg ilyesmik, szégyellem felsorolni is, és arról, hogy megdrágult minden, de ezeknek a munkáknak 120