Márton László (szerk.): Walther von der Vogelweide összes versei (Budapest, 2017)
Dalok
Sokáig éljek így? hohó! inkább leszek nyers rákot csámcsogó szép nyár csak te vagy örömhozó legyen rét és gyep viruló lehessek szirmokkal játszadozó szívemben napfényt hordozó akkor lesz a tél szalmára való. Elvadultam mint Ézsau hajam durva csimbókzatú édes nyár messze vagy de szomorú bár láthatnék új vetést én nyomorú semhogy soká tűrném e szigorú zord időt mely szorongat mint odú csuhás leszek Toberluban nyílik nekem kapu L 75,25 Walther egyik játékos verse. Egy különösen hideg télen keletkezhetett, amikor kitették a szűrét valamelyik fejedelmi udvarból (talán a meisseniből). A kortársak és a későbbiek közül is sokan megcsodálták a rímtechnikát: az öt strófában öt különböző magánhangzóra rímel hét-hét sor. Hasonló ötstrófás magánhangzó-játékok gyakoriak a középkori latin költészetben, Walthernek is hasonló rímtechnikájú latin vers adhatta az ötletet. A vers előző magyar fordítója Berczeli Anzelm Károly volt, a méltatlanul elfeledett kiváló költő, Szabó Lőrinc és József Attila nemzedéktársa. Berczeli virtuóz módon oldotta meg a nehéz feladatot. Ízelítő gyanánt az ő változatának első strófája: „Világunk kék volt, rőt s csupa / arany, s az erdőn zöld a fa: / zengett sok kis madár dala. / S most vaju károg, száll tova. / Más lett a természet maga? / Rút, mintha hulla bomlana. / Ezért zord mindünk homloka.” nyers rák: a folyami rákot büdös hússal vagy halfejjel fogták. Szagát a főzés vette el. 118