Menzel, Jirí - Szabó G. László: Trabanttal a Hiltonig (Pozsony, 2011)
Trabanttal a Hiltonig
- Meséltem neki ugyanis egy fogász ismerősömről, aki évekig a cseh-német határvidéken dolgozott, és a körzetébe tartozott a hátrányos helyzetű gyerekek intézete. Ezeknek a mentálisan retardált emberkéknek iszonyú rossz fogazatuk volt, és nem tudta megállapítani, mi ennek az oka. János, ezen felbuzdulva, készíttetett magának egy pótfogsort, és amint ott állt előttünk, egyszer csak előhúzta, és felrakta. Mit mondjak? Megrettentünk a látványtól. Időbe telt, amíg megszoktuk, de a figurának valóban jót tett. János aztán magánemberként is gyakran használta. A prágai villamosokon ezzel riogatta a lányokat. ♦ Alan Ayckbourn Hogy szeret a másik? című vígjátéka, amelyet a József Attila Színházban állított színpadra, bulvár a javából. Két lakás, két házaspár egy láthatatlan falon innen és túl. A néző mindent lát, ők még csak sejteni sem sejtik, mi zajlik amott. Ráadásul van egy harmadik pár is. Ők is házasok. És mindkét párnál bekavarnak... Hogy talált rá a darabra?- Prágában, a Divadlo bez zábradlí igazgatója nyomta a kezembe, neki pedig egy színésznő hívta fel rá a figyelmét, aki végül is kimaradt az előadásból. Alan Ayckbourn Angliában az egyik legnépszerűbb szerző. Vígjátékban igazi Number 1. Nagyon sok darabját játsszák, és még mindig ír. Vérbő, hiteles figurákat mozgat, akikkel a néző könnyen azonosulhat, mivel nem úgy kezeli őket, mint valami szórakoztató bohócokat. Hat erős, de teljesen eltérő karakterre épül a darab. Más a logikájuk, más a stílusuk, a társalgási módszerük, s ezek együttesétől valamennyien komikussá válnak. Külföldön is rendeztem már ezt a darabot. Prágában nyolc éve játsszák, Szófiában másfél esztendeje mutattuk be. ♦ Hűtlenség angol módra? 152