Menzel, Jirí - Szabó G. László: Trabanttal a Hiltonig (Pozsony, 2011)
Trabanttal a Hiltonig
néznie, abból érti meg, mit mond, mit érez. A bokszoló sem elsősorban az ellenfél öklét figyeli, hanem a szemét. Abból olvassa ki, mit akar a másik. Sajnos, léteznek színházak, amelyben csak önmagukkal, saját érzelmeikkel, érdekeikkel vannak elfoglalva a színészek, úgy járkálnak fel és le, hogy figyelemre sem méltatjuk partnerüket. Egyetlen gesztusukra sem reagálnak. Lehet, hogy ez hatásos, de tőlem idegen. A németeknél sok ilyen színház van. Csupa szólista, mindenki magának játszik, anélkül, hogy a partnerével kapcsolatba kerülne. Pedig a színpadon ez a legszebb, a legvarázsosabb. A kapcsolat. Ez volt a Cinoherní klub csodája. Az együttjátszás. Ott minden színész figyelt a másikra. Az volt az én nagy szerencsém, hogy ott kezdtem el rendezni. ♦ Amikor az Új Színházban beugrott Hirtling István szerepébe, a taps után a fülembe súgta: a legnagyobb kedve ahhoz a figurához lenne, amelyet Kecskés Karina alakít. A József Attila Színházban is jól beleválasztott: Alan Ayckbourn darabjában Timkó Eszter szerepére fájt a foga.- Nőt játszani nagyon jó. Főleg olyat, mint Brooke vagy Mary. Ügyetlen, csipogó naiva az egyik, feleségként is félős kislány a másik. A nők könnyen kiismerhetőek, az angol komédiákban pedig hálás helyzetük van. Persze, így, szóban könnyen ugrálok, hogy szívesen eljátszanék egy női figurát, de ha sor kerülne rá, biztosan berezelnék. Annyira izgulnék, hogy rosszul játszanám. Hiába tudok róla majdnem mindent, ha nem tudok róla mindent, még azt is, amit ő nem, biztosan pofára esek. Az Új Színház-beli beugrásom estjén én voltam a két balláb az ezredben. Kétségbe voltam esve, hogy elmondok-e mindent a szövegemből, s hogy megcsinálom-e mindazt, amit meg kell csinálnom. Iszonyatosan izgultam a többiekért, nehogy miattam hibázzanak. 156