Menzel, Jirí - Szabó G. László: Trabanttal a Hiltonig (Pozsony, 2011)

Trabanttal a Hiltonig

néznie, abból érti meg, mit mond, mit érez. A bokszoló sem elsősorban az ellenfél öklét figyeli, hanem a szemét. Abból olvassa ki, mit akar a másik. Sajnos, léteznek szín­házak, amelyben csak önmagukkal, saját érzelmeikkel, érdekeikkel vannak elfoglalva a színészek, úgy járkálnak fel és le, hogy figyelemre sem méltatjuk partnerüket. Egyetlen gesztusukra sem reagálnak. Lehet, hogy ez ha­tásos, de tőlem idegen. A németeknél sok ilyen színház van. Csupa szólista, mindenki magának játszik, anélkül, hogy a partnerével kapcsolatba kerülne. Pedig a színpa­don ez a legszebb, a legvarázsosabb. A kapcsolat. Ez volt a Cinoherní klub csodája. Az együttjátszás. Ott minden színész figyelt a másikra. Az volt az én nagy szerencsém, hogy ott kezdtem el rendezni. ♦ Amikor az Új Színházban beugrott Hirtling István szerepébe, a taps után a fülembe súgta: a legnagyobb ked­ve ahhoz a figurához lenne, amelyet Kecskés Karina alakít. A József Attila Színházban is jól beleválasztott: Alan Ayck­bourn darabjában Timkó Eszter szerepére fájt a foga.- Nőt játszani nagyon jó. Főleg olyat, mint Brooke vagy Mary. Ügyetlen, csipogó naiva az egyik, feleségként is félős kislány a másik. A nők könnyen kiismerhetőek, az angol komédiákban pedig hálás helyzetük van. Per­sze, így, szóban könnyen ugrálok, hogy szívesen elját­szanék egy női figurát, de ha sor kerülne rá, biztosan berezelnék. Annyira izgulnék, hogy rosszul játszanám. Hiába tudok róla majdnem mindent, ha nem tudok róla mindent, még azt is, amit ő nem, biztosan pofára esek. Az Új Színház-beli beugrásom estjén én voltam a két balláb az ezredben. Kétségbe voltam esve, hogy elmon­dok-e mindent a szövegemből, s hogy megcsinálom-e mindazt, amit meg kell csinálnom. Iszonyatosan izgul­tam a többiekért, nehogy miattam hibázzanak. 156

Next