Mesterházy Balázs: Gesztenyeplacc (Budapest, 2018)
A könyv tizenöt novellát tartalmazó novellaregény, novellafüzér. Az egyes novellák ebben a műfaji kontextusban önálló írásként, különálló történetként is olvashatóak, de könyvként, egymás után szerkesztve kirajzolódik egy olyan narratív szerkezet, ahol az egyes novellákat összeköti egy történet, egy közös szövegvilág és így létrejön egy, a regény műfajára jellemző szövegvilág. A történetek legnagyobb része egy magyarországi sváb településen (Gyönk/Jink) játszódik, ahol országos hírű és beiskolázású német-magyar kéttannyelvű gimnázium működik. A faluban ezért együtt élnek és keverednek a helyi figurák, a nagyvárosokból érkező kollégisták és a magyar nyelvű, valamint a külföldi tanárok, magyarok, németek, svábok, német cigányok (szintók) és Lake, az USA-ból érkező angol tanár. Az ő történeteiken keresztül rajzolódik ki ennek a sajátos, vegyes, nemzetközi, multikulturális közegnek a mindennapi, kelet-közép-európai világa. A tragikomikus történetek egyszerre boncolgatják az élet, a létezés nagy kérdéseit (elmúlás, boldogság, elindulás és megérkezés, gyász, stb.) és a történetmesélésnek mint a valóság(ok) diszkurzív megalkotása aktusának sajátosságait. A szövegek önálló hangon és stílusban szólnak, de Hrabal, Tar Sándor és Esterházy Péter sajátosan keletközép-európai nyelvi örökségét is megidézik. A könyv az olvasók széles spektrumát kívánja megszólítani, értelmezési rétegzettségéből fakadóan olvashatóak vidám, groteszk történetekként éppúgy, ahogy öntükröző, a történetek megképződését tematizáló szövegkomplexumként is.