Mihályi Gábor: Két apa között. A magyar baloldal tragédiája (1899-1990) (Pozsony, 2012)
XV. A Nagyvilág szerkesztőségében
László és Szabó Lőrinc is. Sok-sok éven át hallgattam Kardos László briliánsán előadott történeteit, de soha sem kaptam rajta, hogy ismételte volna önmagát. Főszerkesztőnk a háború előtti a debreceni zsidó gimnázium tanára és az Ady Társaság főtitkára volt. 1945 után szociáldemokrata színekben a Vallás és Kulturális Minisztérium tanácsosa lett. Innen 1949-ben - mondvacsinált ürügyek alapján-beosztottjaival, Kéry Lászlóval, Walkó Györggyel együtt, akiket később a Nagyvilághoz hívott, eltávolították. A két munkáspárt egyesülése után Kardos László egyértelműen elkötelezte magát a Pártnak, és haláláig megbízható támasza is maradt. 1950-ben már az ELTE Bölcsészkarán a Világirodalmi Tanszék vezetője. Tudósként elismerték, noha egyetlen jelentősebb tudományos műve egy 1955-ben közreadott, alapos, de mára jobbára túlhaladott Tóth Árpád monográfia volt, és az ő vezérletével készült el az Akadémiai Kiadónál Tóth Árpád műveinek kritikai kiadása. Több kötetre való költőt fordított magyarra, köztük héber költőket is, és számos fordításelméleti tanulmányt is publikált. Műfordítói szemináriumának volt is híre az egyetemen. 1958-ban az Akadémia levelező, 1967-től az Akadémia rendes tagja lett. 1950-ben József Attila-, 1953-ban Kossuth-díjat kapott. Ezeket az elismeréseket, díjakat - mert szeretetreméltó ember volt -, senki sem irigyelte tőle. Hiszen annyian kaptak csak párthűség alapján méltóságot, kitüntetést. Kardos László viszont fiával, Palival ellentétben, nem tartozott a fanatikus hívők sorába. De azért, már csak hálából is lelkiismeretesen végrehajtotta azt, amit Aczélék elvártak tőle. Gondolkodásának jellemzésére, íme az alábbi történet. A forradalom leverése után, amikor dönteni kellett a Pártba való visszalépésről, Laci bácsi éppen a Kútvölgyi kórházban feküdt - természetesen külön szobában -, amikor is meglátogattam őt. Mint erről már szó esett, ekkor a Világirodalmi Tanszéken ő volt a főnököm. Sok-sok éves ismeretségünk alatt ez volt az egyetlen alkalom, hogy politikáról beszélgettünk. Azt magyarázta nekem, hogy vissza kell lépni, mert csak a Párt védhet meg bennünket az antiszemitáktól. Elhittem, hogy így gondolkodik, elmondtam neki, hogy antiszemita kilengésekről nem tudunk. (A Miskolcon történtek híre nem jutott el hozzánk. A Köztársaság téri pártház lerohanása nem volt antiszemita pogrom. Az ÁVH elleni indulatok egyik megnyilvánulásának tekintettük, sajnálatos, de érthető túlkapásnak.) Ebben a beszélgetésben más érv nem került szóba. Nekem, naivistának eszembe se jutott arra gondolni, hogy Laci bácsit ezer privilégium köti a Párthoz. Noha Kardos Lászlót látszólag vagy valóban nem érdekelte se a politika, se a szellemi közélet, mégis a Nagyvilág megszületésétől kezdve fontos szellemi, közéleti szerepet töltött be. Különösen, amikor Kádár és jobb keze, Aczél György a balosok, a szektások háttérbe szorításával nyitni, modernizálni kívántak, már amennyire ezt az adott történelmi helyzetben, Moszkvától függően, önmaguk veszélyeztetése nélkül megengedhették maguknak. A Nagyvilágnak „bezzeg" szerep jutott. A lap létével, a bemutatott írók névsorával, a publikált közlések színvonalával ország-világ előtt bizonyítani lehetett a kádári-aczéli kultúrpolitika európai280 I KÉT APA KÖZÖTT