Mihályi Gábor: Két apa között. A magyar baloldal tragédiája (1899-1990) (Pozsony, 2012)

XV. A Nagyvilág szerkesztőségében

László és Szabó Lőrinc is. Sok-sok éven át hallgattam Kardos László briliánsán előadott történeteit, de soha sem kaptam rajta, hogy ismételte volna önmagát. Főszerkesztőnk a háború előtti a debreceni zsidó gimnázium tanára és az Ady Társaság főtitkára volt. 1945 után szociáldemokrata színekben a Vallás és Kulturális Minisztérium tanácsosa lett. Innen 1949-ben - mondvacsinált ürügyek alapján-beosztottjaival, Kéry Lászlóval, Walkó Györggyel együtt, akiket később a Nagyvilághoz hívott, eltávolították. A két munkáspárt egyesülése után Kardos László egyértelműen elkötelezte magát a Pártnak, és haláláig megbízható támasza is maradt. 1950-ben már az ELTE Bölcsészkarán a Világirodalmi Tanszék vezetője. Tudósként elismerték, noha egyetlen jelentősebb tudományos műve egy 1955-ben közreadott, alapos, de mára jobbára túlhaladott Tóth Árpád monográfia volt, és az ő vezérletével készült el az Akadémiai Kiadónál Tóth Árpád műveinek kriti­kai kiadása. Több kötetre való költőt fordított magyarra, köztük héber költőket is, és számos fordításelméleti tanulmányt is publikált. Műfordítói szemináriumának volt is híre az egyetemen. 1958-ban az Akadémia levelező, 1967-től az Akadémia rendes tagja lett. 1950-ben József Attila-, 1953-ban Kossuth-díjat kapott. Ezeket az elismeréseket, díjakat - mert szeretetreméltó ember volt -, senki sem irigyelte tőle. Hiszen annyian kaptak csak párthűség alapján méltóságot, ki­tüntetést. Kardos László viszont fiával, Palival ellentétben, nem tartozott a fanati­kus hívők sorába. De azért, már csak hálából is lelkiismeretesen végrehajtotta azt, amit Aczélék elvártak tőle. Gondolkodásának jellemzésére, íme az alábbi történet. A forradalom leverése után, amikor dönteni kellett a Pártba való visszalé­pésről, Laci bácsi éppen a Kútvölgyi kórházban feküdt - természetesen külön szobában -, amikor is meglátogattam őt. Mint erről már szó esett, ekkor a Világ­­irodalmi Tanszéken ő volt a főnököm. Sok-sok éves ismeretségünk alatt ez volt az egyetlen alkalom, hogy politikáról beszélgettünk. Azt magyarázta nekem, hogy vissza kell lépni, mert csak a Párt védhet meg bennünket az antiszemitáktól. El­hittem, hogy így gondolkodik, elmondtam neki, hogy antiszemita kilengésekről nem tudunk. (A Miskolcon történtek híre nem jutott el hozzánk. A Köztársaság téri pártház lerohanása nem volt antiszemita pogrom. Az ÁVH elleni indulatok egyik megnyilvánulásának tekintettük, sajnálatos, de érthető túlkapásnak.) Ebben a beszélgetésben más érv nem került szóba. Nekem, naivistának eszembe se jutott arra gondolni, hogy Laci bácsit ezer privilégium köti a Párthoz. Noha Kardos Lászlót látszólag vagy valóban nem érdekelte se a politika, se a szellemi közélet, mégis a Nagyvilág megszületésétől kezdve fontos szellemi, közéleti szerepet töltött be. Különösen, amikor Kádár és jobb keze, Aczél György a balosok, a szektások háttérbe szorításával nyitni, modernizálni kívántak, már amennyire ezt az adott történelmi helyzetben, Moszkvától függően, önmaguk ve­szélyeztetése nélkül megengedhették maguknak. A Nagyvilágnak „bezzeg" szerep jutott. A lap létével, a bemutatott írók névsorával, a publikált közlések színvona­lával ország-világ előtt bizonyítani lehetett a kádári-aczéli kultúrpolitika európai­280 I KÉT APA KÖZÖTT

Next