Mihályi Gábor: Két apa között. A magyar baloldal tragédiája (1899-1990) (Pozsony, 2012)
I. Mihályi Ödön
karosszék. Ezek a bútordarabok mind a mai napig elkísértek, őrzik itt a zuglói lakásban Bogdány, a szüleim emlékét. A tágas, világos nagy szobákban elegáns biedermeier bútorok szolgálták a kényelmet. A falak tele képekkel, jobbára a fiatal festőbarátok alkotásai. A viszonylagos jómód mecénás szerepet is lehetővé tett apám számára. Sajnos a nagyméretű festmények nem élték túl a költözéseket a mind kisebb lakásokba. A Tihanyi Lajoshoz fűződő barátságot mindössze egy kisebb méretű tájkép tanúsítja, holott szebbnél-szebb képeit apám - attól tartok kevés eredménnyel próbálta eladni a jómódú ismerősöknek. Igaz, a festő csak a fekete-fehér fotókat küldte el apámnak. A bogdányi otthon látványát nemcsak a lakás feloszlatása alkalmából készült fotók őrzik, Lesznai Anna még a boldogabb időkben festett öt akvarell képe is erre az örökre eltűnt, derűs barátságot, szépséget sugárzó világra emlékeztet. Meg természetesen a gyakori, rendszeres találkozásokra. Az első kép Bogdány látképét idézi, a többieken a társalgóban, a díványon, a fotelekben12 kényelmesen heverő üldögélő, magukat szemlátomást jól érző figurákat, mint a kép aláírása tanúsítja „bohém cigánybandát" látunk. Az 1920-as évek derekán a barátok többségükben húsz egynéhány évesek voltak, és eszükbe sem juthatott, hogy mit hoz a jövő. Az alaphangot, mint azt egy fennmaradt bogdányi, gépelt házi újság jelzi, az évődés, a tréfálkozás, a hülyéskedés uralta. Az élet persze soha sem gondtalan. Külön-külön mindenkinek meg lehettek a maga gondjai, de ezekről legfeljebb négyszemközt beszélhettek, már aki előtt őszintén megnyíltak. A fiatal szülők idő-milliomosoknak hihették magukat. Ha nem voltak vendégeik, Bogdányban nem igen tehettek mást, mint hogy olvasták a külföldi útjaikon beszerzett könyveket. Különösen apám, de anyám is igyekezett lépést tartani a kor irodalmával, Budapesttel, Berlinnel és Párizzsal. Lakásukat egy-két éven belül elborították a könyvek. Kortárs költők, elsősorban a fiatalok, mind kötelességüknek érezték, hogy elküldjék apámnak legújabb kötetüket. Ezek nagy részét apám halála után nem volt értelme tovább őrizni. Apám és Márai is azt képzelték, hogy a határokon túli, demokratikus országokban megjelenő magyar lapok a magyar irodalom vezető orgánumaivá válhatnak, hiszen nem béklyózza a szerkesztőket a magyar ellenforradalom cenzúrája. De néhány év múltán - úgy 1925 és 26 körül - a progresszív magyar emigráció megbukott, a tábort szétszabdalták a belső viták, a mozgalom mögül elfogytak a tömegek. Bethlen pacifikációs törekvései sikerrel jártak, aki tehette visszatért Magyarországra. Mihályi Ödönnek is be kellett látnia, hogy a polgárinak ítélt Nyugat, továbbra is az élő magyar irodalom vezető - ma úgy mondanánk: mainstream (magyarul: fősodor) - folyóirata. Elismert magyar író az, akit a Nyugat rendszeresen közöl. A többiek a margóra szorulnak. Szembeötlő példája ennek József Attila 12 A nagy dívány és az egyik, apám tervei szerint készült fotel még az előző, Törökvész úti lakásunkig követett bennünket, tehát még 1980-ban is velünk volt. MIHÁLYI ÖDÖN I 43