Miklós Tamás: Hideg démon. Kísérletek a tudás domesztikálására (Pozsony, 2011)
Burckhardt és Nietzsche a "történelem hasznáról"
222 Hideg démon dúl és szétfolyik. A gyenge: a számára külsőnek, idegennek megmaradó tartalommal szemben nem szabad. Számára tehát a „belső” mindig külsődleges marad — míg az erős, ki azáltal, hogy megformálja a tartalmat, „külsőt ad” a belsőnek, saját bensőjévé teszi azt. A gyenge: barbár. Az erős éppen a formateremtésben erős. Szabadsága nem műveltség: kultúra. Ereje: szó szerint értendő plasztikus erő. Tevékenysége: mű-alkotás. Egyének és népek is annyiban bírnak történelmet elviselni tudó, mert felhasználni képes plasztikus erővel, amennyiben művészi teremtésben egyesítenek tartalmat s formát. „Egy nép kultúrája, ama barbársággal szembeállítva [...] a művészeti stílus egysége a nép valamennyi életmegnyilvánulásában”. 6 Az a nép, amelyiknek kultúrát tulajdonítunk, „valami élőben egy kell, hogy legyen, nem hullhat szét nyomorultul belsővé és külsővé, tartalommá és formává”. Az „élő”, vagyis aktuálisan művé formált kultúra építheti tehát magába a történelmet. A történelem egyetlen jogos birtokosa — egyénként vagy népként — a művész. A plasztikus erő: a művészi teremtés ereje — „nagy művészi potencia”. így már jól érthető, mit jelent az, hogy amit e plasztikus erő nem képes megragadni és megformálni, „azt el tudja felejteni”, az számára „már nincs is, a horizont zárt és egész, és semmi sem emlékeztet rá, hogy rajta túl is lehetnek még emberek, szenvedélyek, tanítások célok”.7 A zárt horizont a megformált mű horizontja. 6 I. m. 121. o. E gondolatot ld. később József Attilánál is: „A nemzet közös ihlet.” 7 Nietzsche: i. m. 100. o.