Morsányi Bernadett: Sehány éves kisfiú (egy regény felé) és más (unalmas) történetek (Budapest, 2015)
A sehány éves kisfiú (Egy regény felé)
istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom se szeretőm. Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök. Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek, s halált hozó fű terem gyönyörű szép szívemen, szavalom egyre hangosabban József Attila versét, ahogy Jordán Tamástól hallottam, de hirtelen megijedek, hátha én is köpködtem közben. Megnyugodok, hogy nem lett nyálas semmi. Egyedül állok a buszmegállóban. Magamba roskadva remélek másnak boldogságot. Megerednek a könnyeim. Akkorák, mint egy krokodilé, legalábbis, ha Anyu előtt sírok, így jellemzi a könnycseppek nagyságát. Megint indulatba jövök, és Koncz Zsuzsát látom magam előtt, amint azt énekli, hogy a királyé nem leszek. Beugrik még Kovács Kati nyaki ütőere és arca, ahogyan erőteljesen és fiatalon énekli, hogy Én nem leszek sohasem a játékszered. Az a kis ringyó!, mondom indulattal, visszatérve kiindulópontomhoz. Megbánom, mert alapvetően zavar a csúnya beszéd és a szóismétlés. Ráadásul karácsony napja van. Végre hazaérek. Otthon ebédhez készülök. Nem vásároltam be, úgy volt, hogy Nagymamánál eszem, az estét pedig Anyunál töltöm. A müzli elfogyott, evés helyett a dobozt kezdem el olvasni. Könnyedén finom müzli, valódi mézzel és puffasztott búzaszemekkel. A méz az ember egyik legősibb és legértékesebb tápláléka. Arany színe magában rejti a napsugarak bársonyos érintését és a természet megannyi kincsét. Mennyei íze természetes módon édesíti meg ételeinket, könnyed élvezetté varázsolva az 156