Morsányi Bernadett: Sehány éves kisfiú (egy regény felé) és más (unalmas) történetek (Budapest, 2015)
A sehány éves kisfiú (Egy regény felé)
étkezést. Hangosan olvasom, ez oldja a magányomat, de mostanában amúgy is hangosan beszélek, állandó dialógust folytatok a Fiammal. Mikor a márkanévhez érek, fütyülök egyet, hogy ne reklámozzam a terméket, bár rajtam kívül csak a Fiam hallaná. A (fütty következik) könynyedén finom mézes müzliben ezt a kincset adtuk a kiváló minőségű, válogatott és ropogósra sütött gabonafélékhez, hogy egy igazán finom müzlit varázsoljunk az Ön asztalára. Horvátul is tudom, flakes vocni hrskave zitarice s visnjama i mijesanim vocem, a pontos jelentésre csak tippem van. Mikor Porecben nyaraltam, úgy éreztem, hogy muszáj (fütty következik) müzlit vásárolnom, a szomszéd olasz család mindig ezt a fajtát ette reggelire. Erős fájások törnek rám. Csöngetés hallatszik. Anyu az, mint mindig, a legjobb pillanatban. Ebédet hozott és látni akart, érzékelte a telefonban, hogy sírtam. Kicsit megnyugszom, leültet az ágyra, vállára hajtom a fejemet. Milyen érdekes, hogy rajtam keresztül a Fiamat, az Unokáját is érzi. Elerednek a könnyeim, pedig próbálom visszatartani. Nagyon hiányzik a Fiam apja. Eszembe jut az a reggel, amikor József Attilát szavaltunk Lin-csi apáttal: Örökkön háborog a tenger, örökkön zúgnak a lombok. Örökkön fájdalmas az ember, örökkön kicsik a dolgok. Örökkön kicsik a dolgok, ismételtem. Elmosolyodtam, a Fiam apja jutott eszembe, aki franciául is tudta szavalni ezt a strófát. A jamais gronde le mer, A jamais bruissent 157