N. Tóth Anikó: Fényszilánkok (Pozsony, 2005)

Vajon előhívható-e a múlt? S ha előhívható, vajon elmesélhető-e? Mit látunk a megfeketedett fény­képeken? Mit látnánk, ha kinyit­nánk a titkos szoba ajtaját? A Fényszilánkok családregény, amely három elbeszélői szólam montázsából bontakozik ki. A ké­pek - egy fiatal nő félprofilból, egy galamb árnyéka, egy frissen meszelt istállófal - ikonokká vál­nak: nem a nézőhöz szólnak, ha­nem a szemlélődőhöz. Nem az evilágiról tudósítanak már, hiába is illesztgetnénk a mozaikokat. S amikor az elbeszélő egy detek­tív kérlelhetetlen alaposságával próbálja rekonstruálni a múltat, egyszet^sak azzal szembesül, hogy a történetek további törté­netekre bomlottak szét. majd is­mét összefonódtak és egymásba csúsztak: a rokka kereke pedig csak pörög, pörög tovább; forgó­szél támad, sötétzöld felhő kere­kedik, s angyalszárnyakon érkez­nek az álmok. N. Tóth Anikó regénye nyu­galmat sugároz, akár az ikonok; csendes őszi estékre ajánljuk.

Next