Pályi András: A kerület órái. Történetek, tárcák, esetek (Pozsony, 2007)

„Az eksztatikus prózának nálunk, Nádas Péter mellett, Pályi az egyetlen követke­zetes művelője” - írja Reményi József Ta­más. A vallomásos, érzéki írásmód kép­viselőjeként számon tartott íróról azt is tudjuk, hogy mindig vonzódott a magyar irodalomban oly gazdag örökséget jelen­tő kisprózái műfajokhoz. A jelen kötet eb­ből nyújt ízelítőt, a hagyományos történe­tet mesélő elbeszéléstől a hírlapi tárcákon, a személyes életképeken át az irodalmi fik­ció és a miniesszé határán mozgó jegyzet­lapokig vagy a naplóig. Pályi András kis­prózáiban azonban nemcsak a műfaj egy­kori mestereinek hangját halljuk - Mándyt, Pilinszkyt, Kosztolányit és másokat -, ha­nem ők maguk is újra meg újra színre lép­nek, hol személyes emlékképek szereplői­ként, hol az írói képzelet teremtette alakok élő partnereként, akár a szerző barátainak, kollégáinak, családtagjainak társaságában. A kötet címadó darabjában huszon­négy órára kideríthetetlen módon nyoma vész az időnek. Egy másikban Sylvia Plath Budapestre, az írók Boltjába látogat saját posztumusz könyvbemutatójára, s e külö­nös időutazás részeként még a régi Moz­gó Világ szerkesztőségi hangulata is fel­éled. Halász Péter felravatalozza magát a Műcsarnokban, mielőtt meghal, s ott áll mellette a hatvanas-hetvenes évek pesti undergroundja. Legenda és valóság össze­ér, a figurák átjárnak egyikből a másikba. A gyűjtemény az ifjúkori írásoktól a legfris­sebbekig ível, s mellesleg az is kiderül be­lőle, hogy szenvedélyről, az ember zsigeri titkairól, életlázáról, ami Pályi örök témája, szerzőnk nemcsak eksztatikusán tud me­sélni, hanem bölcs iróniával is.

Next