Pályi András: Megérkezés (Pozsony, 2003)

Az olvasó egy ízig-vérig erotikus regényt tart a kezében, egy hiteles és megrázó ér­zéki üdvtörténetet, amely - a szükségsze­rűen tragikus végkifejlet ellenére - nem­csak a szerelem megváltó ereje mellett tesz hitet, nemcsak a magyar irodalomban ed­dig szokatlan, „istenkísértő” merészséggel megörökített érzéki pillanatokkal ajándé­koz meg, hanem a testiség „misztikáját” illetően is meglepő felismerésekre jut. E különös, többszereplős „love story”, amelynek hősei a rendszerváltás előtti ma­gyar valóság középkáderei, valójában arra a kérdésre keresi a választ: átrendezheti-e az ember nembeli és társadalmi létének prioritásait úgy, hogy az „érzékek birodal­ma” maga alá gyűrje kortól függő, társa­dalmilag legitimált szerepeit és alkalmaz­kodóképességét? Pályi, noha kivételes ér­zékkel viseltetik a figuráit motiváló baná­lis hétköznapi tényezők iránt, nem szoci­ográfiát ír. hanem üdítően felszabadító, az olvasót magával ragadó irodalmat, amely úgy nyújt hű képet az ábrázolt korról ­­a huszadik század második feléről -, hogy rányitja szemünket a szerelmi-érzéki ta­pasztalatok metafizikájára is. Nem hagyva kétséget afelől, hogy szerinte a belső sza­badságot eleve feltételező misztikus „sze­relmi áldozat” készsége azokban is meg­születhet, akiket a társadalmi közeg és szubkultúra, amelyben felnőttek, teljesen megfosztott a belső szabadság eszméjétől.

Next