Pályi András: Megérkezés (Pozsony, 2003)
Az olvasó egy ízig-vérig erotikus regényt tart a kezében, egy hiteles és megrázó érzéki üdvtörténetet, amely - a szükségszerűen tragikus végkifejlet ellenére - nemcsak a szerelem megváltó ereje mellett tesz hitet, nemcsak a magyar irodalomban eddig szokatlan, „istenkísértő” merészséggel megörökített érzéki pillanatokkal ajándékoz meg, hanem a testiség „misztikáját” illetően is meglepő felismerésekre jut. E különös, többszereplős „love story”, amelynek hősei a rendszerváltás előtti magyar valóság középkáderei, valójában arra a kérdésre keresi a választ: átrendezheti-e az ember nembeli és társadalmi létének prioritásait úgy, hogy az „érzékek birodalma” maga alá gyűrje kortól függő, társadalmilag legitimált szerepeit és alkalmazkodóképességét? Pályi, noha kivételes érzékkel viseltetik a figuráit motiváló banális hétköznapi tényezők iránt, nem szociográfiát ír. hanem üdítően felszabadító, az olvasót magával ragadó irodalmat, amely úgy nyújt hű képet az ábrázolt korról a huszadik század második feléről -, hogy rányitja szemünket a szerelmi-érzéki tapasztalatok metafizikájára is. Nem hagyva kétséget afelől, hogy szerinte a belső szabadságot eleve feltételező misztikus „szerelmi áldozat” készsége azokban is megszülethet, akiket a társadalmi közeg és szubkultúra, amelyben felnőttek, teljesen megfosztott a belső szabadság eszméjétől.