Pályi András: Megérkezés (Pozsony, 2003)
Bűnöző istenek
életein legnagyobb kihívása ez a perc, egyáltalán hogy rád találtam, vagy inkább, hogy kivetetted rám a hálódat, de most már mindegy, miképp forgatjuk a szót, mert ha egyszer a hálót hálónak nevezzük, a bújócskából és a színlelésből egyből nyíltság lesz és kézenfekvő igazság, te meg a hátam mögött, az ajtónál matatsz, nem fordulok oda, nem akarom látni a mozdulatodat, ráfordítod-e a kulcsot, vagy sem, mint aki attól tart, hogy a legfőbb bizonyosságról kiderül, épp az nem igaz, babonás félelem ül bennem, nevetséges, de tegyük félre végre az ideológiát, most akár vállalom is, igen, babonás vagyok, eltökélten a sutba hajítok minden józanságot, rációt, politikai megbízhatóságot, s nem akarok többé Baróti elvtárs lenni, miközben nagyon is fontos, hogy az vagyok, gondolom, szóba se állnál velem, ha nem a külügy vagy valami más efféle lenne a hátországom, főként nem édesgetnél átírt József Attila-sorokkal, csakhogy édes mindegy, édesgetsz-e vagy sem, ha egyszer vége a csalásnak-ámításnak, nem is tudom, tényleg így akartad-e, vagy csak túllőttél a célon, én mindenesetre imádom ezt az új játékodat, felcsigázod vele a fantáziámat, az idegeimet, az egész zsigeri valómat, most otthagyod az ajtót, jössz felém, figyelem, odalépsz-e hozzám, és odalépsz, figyelem, hozzám simulsz-e, és hozzám simulsz, nézek ki az ablakon, az ablakod előtt álló fára, mozdulatlanul, rezzenni se merek, nem is akarok, nem történik hát semmi, érezzük egymást, mondhatni, még a ruhánk se ér össze, csupán a két fizikum láthatat165