Pályi András: Múlás és maradás. Rádiónapló (Pozsony, 2001)
2001
Kondor és Fejtő ;; Igyekeztem történelmet írni" - mondja szerényen párizsi otthonában a közel kilencvenkét esztendős Fejtő Ferenc pesti rádiós beszélgető társának, Rózsa T. Endrének, aki többek közt Fejtő legutóbb magyarul is megjelent, Magyarság, zsidóság című könyvének historiográfiai érdemeit hangsúlyozza. Van ebben a szerénységben valami, ami a jól ismert József Attila-i attitűdöt juttatja eszünkbe („Költő vagyok - mit érdekelne / engem a költészet maga?"), s nemcsak a költő és Fejtő Ferenc közti ifjúkori barátság okán, hanem a József Attila utáni magyar irodalom és közgondolkodás axiómájaként is. Tény, hogy Kondor Béla is - születésének hetvenedik évfordulóján-nem festőként, grafikusként, fotóművészként stb. került a műsorba, hanem költőként, bár lehet, hogy egyszerűen azért, mert csak e néhány, hangfelvételen rögzített vers őrzi a hangját; ám ha valakiben, benne valóban megvolt ez a „mit érdekel", ami paradox módon azt jelentette, hogy semmi más nem érdekelte, csak az, amin épp dolgozott - lett légyen az kép, vers, bármi -, de a mű sohasem mint mű, hanem mint sajátos eszkatológia, afféle végső kérdés, amely az emberi egzisztencia mibenlétét feszegeti. Természetesen sok mindenről lehetne itt most beszélni. Például e ritka hangfelvétel kapcsán, arról a költőről, akit igazán máig nem fogadott be a magyar irodalmi kánon, ráadásul nem is renitens magaviseleté miatt, ami egyébként gyakran okoz gondot a költők és a kánon viszonyát illetően, noha Kondorról is tudjuk, 168