Pályi András: Múlás és maradás. Rádiónapló (Pozsony, 2001)
2001
hogy elég renitens angyal volt; mégis költői glóriáját elsősorban a mitikus óriássá nőtt festő és grafikus halványítja el, mondhatni az a vátesz, akinek művészi utóélete nem egy méltatója szerint legfeljebb Csontváry utókorához hasonlítható. Holott Kondor költői életműve teljes értékű lírai oeuvre, önmagában, önmagáért jótáll, s túlzás nélkül állítható, hogy ama sokáig letagadott eszkatológikus József Attila igazi örököse, akárcsak a hozzá egyébként barátként is oly közel álló Pilinszky. Ám Kondor ma letagadhatatlanul elsősorban mitikus alak számunkra. Nehéz is magunkat kivonni évszámainak mágikus köréből, ha kicsit belegondolunk: ha élne, még csak hetven éves lenne, s már kis híján három évtizede elment közülünk! Ha pedig Fejtő Ferenc mellett említjük - utóvégre mindketten a huszadik század nagy magyar tanúságtevői voltak, bár más-más módon -, neki, a József Attilánál pár évvel fiatalabb szerkesztőnek-irodalmámak-történésznek, Kondor Béla akár a fia is lehetett volna, ma mégis úgy tűnik, mintha az „őse” lenne. És nem pusztán azért, mert Fejtő évtizedekkel túlélte őt. Ne beszéljünk itt a költőről és a történészről, túl esendő ahhoz az alkalom és túl kevés a rendelkezésünkre álló hely. Fejtő említett könyve például, amely a sok évszázados magyar-zsidó együttélés gazdag civilizációs „hozományát” elemzi, valóban külön méltatást érdemelne. Vegyük tehát most csupán a két tanúságtételt. Már csak azért is, mert ebben az összefüggésben látható a leginkább kettejük különbözősége. Fejtő az a világos értelem, az az analitikus elme, aki illegális kommunista múltja és életre szóló baloldali elkötelezettsége ellenére soha, egyetlen pillanatra sem közelített „hívőként" a bolsevizmushoz. Ó az, akinek soha nem kellett meaculpáznia a Rajk-per miatt, ő jól ismerte Rajkot, még 169