Pályi András: Suszterek és szalmabáb. Lengyel színházak, lengyel írók, lengyel sorsok (Pozsony, 1998)
Kár az életért
néhány hete látott napvilágot a Polityka című hetilapban a kitűnő történész, Krystyna Kersten tanulmánya a „zsidó kommunizmus" mítoszáról és a zsidó származásúak tényleges szerepéről a kommunista hatalom megszilárdításában. Mindebből nem nehéz rájönnünk, hogy a lengyel pártállam azért tartott a legutóbbi időkig Janusz Korczaknak vagy a hozzá hasonlóknak még az emlékétől is, mert a hagyományos lengyel antiszemitizmust politikai manipulációs eszköznek tekintették és ilyen vagy olyan előjellel alkalmazták is. Mindezt szükséges volt jelezni ahhoz, hogy érzékeltessük, mitől válhat politikai darázsfészekké annak a Janusz Korczaknak a megidézése, aki egész életével és életfelfogásával a József Attila-i „én túllépek e mai kocsmán" erkölcsi attitűdjét képviselte. S mit sem változtat a körülményeken, ha Wajdát is elsősorban ez az erkölcsiség érdekli Korczakban, ehhez keres színészt Wojciech Pszoniak szeméjében, aki a Korczak-magatartást le tudja fordítani a természetes gesztusok nyelvére, s Robby Müller kamerája szuggesztív és hiteles figuraként hozza közvetlen közelünkbe. Andrzej Wajda egyébként sem tartozik azok közé, akik megijednek a politikai darázsfészkektől, attól függetlenül, hogy A márványember és A vasember rendezője ezúttal nem kíván politikai filmet készíteni. Érdemes megfigyelnünk, milyen magától értetődően és mondhatni könnyedén érinti a fentebb jelzett lengyel-zsidó vita mindkét aspektusát: a doktor „zsidó passzivitását", amellyel szó nélkül elviszi a kétszáz árvaházi gyereket a treblinkai gázkamrába, már-már emberfeletti, heroikus tettként mutatja, míg a Korczak megmentésén fáradozó lengyel ellenállók „aktivitása" kisszerű, földhözragadt politikai taktikázásnak tűnik. Mindezt láthatóan nem azzal a szándékkal teszi, hogy bármelyik felet irritálja, nem is kíván belebonyolódni a vi-435