Papp András: A suttogó (Pozsony, 2004)

„Azt sugallja minden: jelen van, kü­lönösebb jelentés nélkül, ja igen, és mindenki jól érzi magát. Basszuskulcs, ez azért mégse az anyám, gondolom a mozdulatlan testet nézve a nyitott koporsóban, mint korsóban lebegő cuccot, basszuskulcs, ez azért mégis­csak az anyám, de valahogy nélküle. A fehér halottas furgon halálpontosan érkezik kilenckor, mi pedig felsorako­zunk a fogadására; a kaput előre ki­nyitottuk, a sofőr, mint egykor apám, precízen betolat, majd kitárja a hátsó ajtót. A nyitott koporsóban anyám feje az autó végében, lábbal befelé, félig betakarva. Az almazöld kosztüm van rajta, azt hiszem, ez is kívánsága volt. Odaállok. Furcsa derékszög van köz­tünk. A vízszintes tengely nagyobb. Persze végletesen mértéktartó. Éppen a szívemig ér.” A fiatal, tehetséges prózaíró elbe­széléseinek középpontjában a szenve­dély áll. A szerzőt elsősorban a test és lélek szenvedélyeinek föltárása és az emberi kapcsolatok törékeny viszo­nyainak finom ívű elemzése foglalkoz­tatja. Papp András archaikus történe­tei a kisvárostól a plázák, a bevásárló­­központok világáig sokféle helyszínt és életvilágot jelenítenek meg, ahol magunkra ismerhetünk.

Next