Pető Péter: Félúton. Ázsiából igazságról, elefántról, baloldalról, technológiáról, pillanatmigránsokról (Budapest, 2019)
II. Thaiföld-Laosz-Szingapúr-Malajzia
a múltunkról, a jövőnkről, a szaladó évekről, az elszalasztott emberekről elmélkedünk. Ezek mind a visszafordíthatatlan, könyörtelen időhöz visznek el. Mert hiszen minden kevés vagy sok volt/lesz, de sohasem éppen jó. Éppen ezért ritka ajándék, amikor megáll, megfeszül az időnk. A sajátunk, mert a tapasztalás merevíti ki, így a Mekong folyik, az óra ketyeg, a nap megy lefelé, csak a mi időnk áll mégis. Amikor éppen a barlangoktól hajóztam a Mekongon visszafelé, a város irányába, az akkoriban írt regényem is állt. Hónapok óta nem nyúltam hozzá, elakadt a szöveg. A struktúra, a történet alapján a fele lehetett meg, amikor Laoszban kóboroltam. A szöveggel már régen nem tudtam mit kezdeni, mert az idő problémája bilincselte a kezem, nem találtam, hogyan juthat tovább a karakterek egyike. A Mekongon éppen állt az időm, a csónakom haladt, a lábam fent pihent az úgynevezett hajó oldalán, olvastam. Még álló idő mellett is két óra az út a barlangoktól Luang Prabangig. Nem haladtam a kezemben pihenő könyvvel, Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött beszélgetéseit gyűrtem, éppen ott tartottam, hogy József Attila szösz-sötét metaforáját milyen különlegesnek tartja. Én akkor nem tudtam semmit kezdenijózsef Attila szösz-sötétjével, inkább kibámultam megint messze, a partra, hiszen alapvetően egyszerűen nem lehet el-169