Poós Zoltán: Képzeld magad az én helyembe (Pozsony, 2011)
Marad-e hely a versek számára? Azaz: marad-e egy szoba, ahol néha kifestenek, átrendezik a bútorokat és bepakolják az új szerzeményeket. Marad-e megtakarított idő? Képzeljük magunkat a költő helyébe, aki nemcsak a lakást akarta megmutatni, hanem a házat és az utcát is. Ha belépünk a szobába, mértéket veszünk mindenről, hogy ki tudjuk jelölni a dolgok helyét. Megmérjük a belmagasságot, az ablakot, ahonnan jól látszanak a fényükkel tovatűnő autók, melyek rászoktatják az olvasót egy közeli, mégis ismeretlen világra. Közeli, mégis ismeretlen világ a szoba is, tele szerelemmel, régi tárgyakkal és vadonatúj dolgokkal. Itt megmérhetünk mindent, még a tetőn koppanó esőcseppeket is, melyek egymásnak adják tovább a hajnalt. A szoba ajtaja nyitva áll. Poós Zoltán új verseit találjuk ebben a „szobában”, azaz kötetben, és sok áthangszerelt régi szövegét is. A szerző új helyeket talált az elmúlt húsz évben született munkáinak, szép sorban állnak egymás mellett a polcokon. Poós, bár az elmúlt években jórészt regényekkel hívta fel magára a figyelmet, költőként indult, a mai napig nemzedéke egyik legjobb és legnagyobb hatású lírikusa. A Képzeld magad az én helyembe hatodik verseskönyve, melyben a szerzővel együtt valóban megmérhetünk mindent, a Dél-Alföldet, Las Vegast, a Nagykörutat, a határ menti erdősávokat és a jéghideg irodaházakat. De most már eleget invitáltunk: tessék befáradni!