Pór Péter: Tornyok és tárnák. Tanulmányok a költői teremtés alakzatairól (Pozsony, 2013)
Szavak a kocka hetedik lapján: József Attila
Szavak a kocka hetedik lapján: József Attila1 „Azt mondják” (2/332), hogy az európai gondolkozás hosszú ideig ragaszkodott a törvény és a véletlen szigorú elválasztásához, amenynyiben az elsővel az isteni „világegyetemet” határozta meg, amelynek lennie kellett és így kellett lennie, mert hiszen, ahogy Cicero írta, nála „tökéletesebb egész biztosan nem létezik”, míg a másodikkal az emberi cselekvéseket, amelyek Arisztotelész tanítása szerint „mind másképp is lehetnének”, a keresztény magyarázat szerint pedig az ördög bennük szeret legjobban megjelenni.1 2 Persze, hogy mindig voltak, akik a jelenségek, vagy akár az egész világ másféle létezéséről is tudtak, végre is a contingit terminust a latinok alkották meg, egy olyan eseményre, amely éppúgy létezhet, mint ahogy nem létezhet, és az is ismert, milyen teológiához jutott Pascal, amikor a kockadobások valószínűségének kidolgozása után megvilágosodás érte, és Isten jelenlétét akarta megérteni; hogy Hegelről, a véletlen és a szükségszerűség néha lenyűgöző, néha perfid dialektikájáról már ne is szóljunk. Az is bizonyosnak látszik, hogy a szembeállítás mindig is legnagyobb előszeretettel a .kockában találta meg a toposzát, „rázzák az urnát / s mindenkinek előbb-utóbb kijön a sorsa”,3 így Horatius; és az ,hasard’ (véletlen) szó eredete az arab ,az-zahr’, .kocka’. Ismerünk azonban olyan eszmei konstellációt is, amelyik éppen a tételesen ellenkező felismerés jegyében volt egységes: a 19. század végén többen a legnagyobbak közül egybehangzó szenvedéllyel utasították el, hogy a világ és benne az emberi sors, illetve az emberi alkotások a 1 A verseket a következő kiadás alapján idézem: József Attila: Összes versei 1-2, Kritikai Kiadás, közzéteszi Stoll Béla, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. Ennek megfelelően, ha sorokat vagy szintagmákat idézek, az előfordulást a szövegen belül jelzem. Ha egy idézett szó morfológiáját nem tudom a szövegembe áttenni, kurzívan írom, pl. remélni („remél”) (íme hát megleltem hazámat). 2 A klasszikus utalásokra, 1. Gerhard v. Graevenitz et. al. (ed.): Kontingenz, Fink, München, 1998, kül. Rüdiger Bubner és Franz Josef Wetz tanulmányait. 3 Az Ódák könyvé-nek II/3. sz. ódája. Ez az ún. Dellius-óda vers szöveg Szabó Lőrinc csodálatos fordításában ismert magyarul; de a kritikus képet ő nagyon lerövidíti, ezért inkább nyersfordítást közlök. 108