Pór Péter: Tornyok és tárnák. Tanulmányok a költői teremtés alakzatairól (Pozsony, 2013)
Szavak a kocka hetedik lapján: József Attila
TORNYOK ÉS TÁRNÁK lélektani), hanem a költő nagyon különnemű minőségekben és dimenziókban alkotja meg; de épp az a jellegzetes, hogy annyiféle módon is legtöbbnyire így észlelt, így építkezett. Kapásból két idézet még mindig az aránylag korai versekből: „És lágy a tanya, langy az ól, / Csillagra akasztott homály!” (Tiszazug) (pedig tulajdonképpen reményevesztett faluképet alkot - dehát semmiesetre sem széteső és dimenziótlan faluképet), „Óh, magamban vénít az idő!” (Gyereksírás) (2/26) (ahol is abban a korszakban még nagyon ritka módon a negatív vetületet írja meg, szeretném úgy mondani, a medertelen gyereksírást és általa az én-személy belső idővesztését).26 Ez után már hamar következnek a társadalmi (ön)megváltás reményének organikus elemei és képei: „Zizegni minden bizalomra” (Akácokhoz), „viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat” (Szocialisták) és kicsivel később a két párhuzamos hasonlat az Ódában, az „alvadt vérdarabok”-kal és „a hallgatag vermek”-kel, (részeként egy kompozíciónak, amelyik beszéd és hallgatás, táj és test, kint és bent állandó „egymásba játszatásában” valósul meg).27 Az utóbbi vers már abból a korszakból való, amikor József Attila a „szemléleti egész” „ihletének” elvét messze az egyes elemek észlelésén és messze a köztük lévő viszony”28 megalkotásán túl, terjedelmes kompozíciókban, előszeretettel táj-kompozíciókban érvényesítette. Közülük a legelső, a Külvárosi éj azért különösen jellegzetes, mert megírása idején gondolkozását feltétlenül a marxizmus eszmerendszere uralta, ennek jegyében dolgozta ki ennek a versnek (és tágabban: ennek a verstípusnak) az elképzelését: egy költő-én, aki már semmiesetre sem lírai hőse a szövegnek, hanem megalkotja, modernebb szóval, performálja azt, egy gyári táj képét a viszonyok társadalmilag szervezett (kapitalista) 26 Tudom, hogy a sor a kontextusban nem egészen ezt jelenti; de a fogalmazás mégis nagyon erős, egyáltalán nem zárom ki, hogy József Attila ezt is beleértette, annál inkább, mert a képi folytatás is ezt sugallja és még inkább, mert a gyereksírás motívuma következetesen a sehova nem irányuló, önmagába maradt és önpusztító szenvedést jelenti. 27 Ennek a tételnek a kifejtésére szenteli Beney Zsuzsa a vers egész elemzését, „Lényed ott minden lényeget kitölt”, in: Uő.: A gondolat metaforái. Esszék József Attila költészetéről Argumentum, 1999, 54-76. 28 József Attila: Összes Müvei III, 245. Csak lakonikusan utalok rá, hogy a „rapporf, illetve a „Bezug” terminusoknak Mallarmé, illetve Rilke költészetében és poétikai meditációiban egészen különleges fontossága van; amivel azt is jelzem, hogy Rilke és József Attila összehasonlító elemzését nem tartanán tárgytalannak. 118