Pór Péter: Tornyok és tárnák. Tanulmányok a költői teremtés alakzatairól (Pozsony, 2013)
Vita József Attiláról
Vita József Attiláról' Captatio malevolentiae Gyanítanom kell, hogy a BUKSZ szerkesztőségének megtisztelő felkérése nemcsak vélt kompetenciámnak, hanem extraterritoriális helyzetemnek is szól, sőt esetleg annak elsősorban. A magyar irodalomtörténeti gondolkozás (a kriticizmus) és ezen belül különösen a XX. századi magyar líra történetének a kutatása, mint annyiszor, megint két táborra szakadt, amelyek az utóbbi időben József Attila életművében találták meg csatáik kiváltságos témáját. Persze, ha kapásból felidézem, hogy 1960 körül költők két csoportja Petőfi, illetve József Attila nevét lobogtatva támadt nagy dühvei egymásra;1 2 hogy valamivel később rendkívül tájékozott poéták és elhivatott tudósok nagyjából közös érvrendszerrel akként bizonyították József Attila nagyságát, hogy „meghaladta” például Kassákot és Lorcát, mivel az avantgarde megindokolható, ámde mégiscsak tévelygő elképzelései után, hála marxista világnézetének, „szintézist” alkotott (ez az irodalmilag minden értelem nélkül való terminus hosszú ideig maradt érvényben); vagy hogy még 1973-ban is Gyertyán Ervinnek ugyancsak keservesen kellett Révai József kísértő szellemével szemben bizonygatnia, hogy József Attila nem azért nem lett, illetve nem maradt az öntudatos proletáriátus Petőfije, mert barátai, szerelmei, támogatói, akik alapjában mind zavaros fejűek vagy egyszerűen a Horthy-rendszer megátalkodott hívei voltak, fatálisán 1 A tanulmány egy ülésszak, illetve kötet kritikájaként íródott, Prágai Tamás (ed.): „Mint gondolatjel, vízszintes a tested...”. Tanulmányok József Attiláról, A Kortárs folyóirat és a Mindentudás Egyeteme kiadása, Budapest, 2005. A felkérés alkalmat adott nekem, hogy a költőről alkotott képemet sok tekintetben nyomatékosítsam vagy árnyaljam. - A verseket a következő kiadás alapján idézem: József Attila: Összes versei 1-2, Kritikai Kiadás, közzéteszi Stoll Béla, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. Ennek megfelelően, ha sorokat vagy szintagmákat idézek, az előfordulást a szövegen belül jelzem. Ha egy idézett szó morfológiáját nem tudom a szövegembe áttenni, kurzívan írom, pl. remélni („remél”) (íme hát megleltem hazámat). 2 1960 körül a népiesek és az urbánusok egy-egy csoportja „Petőfi nem alkuszik”, illetve József Attila sem alkuszik” jelszóval csatázott egymással az Élet és Irodalom hasábjain. 127