Pór Péter: Tornyok és tárnák. Tanulmányok a költői teremtés alakzatairól (Pozsony, 2013)
Vita József Attiláról
TORNYOK ÉS TÁRNÁK félrevitték3 - ismétlem, ha ezt felidézem, meg kell állapítanom, hogy a világ egy-egy részletében néha mégis a jobb felé halad. A mostani vita mindenképpen egy reális elemekből reális kategóriákkal kialakított, konszenzuális József Attila-képre épül, és a központi témája: tudniillik, hogy mi József Attila szavainak a líratörténeti, illetve ontologikus értéke, szintén reális és tulajdonképpen szintén konszenzuális. Ezen belül viszont a küzdő felek időnként ugyancsak kemény retorikával fogalmaznak. Hogy két mélyütést idézzek (ne tévesszen meg senkit a fogalmazás akríbiája - a szerzők mélyütésnek szánták, és az is): „Jól megfigyelhető az egész József Attila-szakirodalomban, hogy utóbb még azok a versértelmezések is egy pszichogenetikus folyamat alkotta szubjektum .vallomásának’ a rekonstrukciójára törekedtek, amelyek módszertanilag már nem osztották szerző és lírai szubjektum azonosságát”4 (értsd: kínnal-keserwel megértettük velük, hogy milyen fosszilisen képzelik az irodalmat, de mihaszna, ha továbbra is csak ugyanúgy elemezgetnek). Mire a többé-kevésbé direkt válasz: „De nem hiszem, hogy bármely műalkotás vagy életmű jelenvalósága csak úgy ismertethető el egy nagyobb közösséggel, ha sikerül (részben) áthelyeznünk a költészettörténeti fejlődéssor egy újabb (napjainkban érvényesnek vélt) szakaszába”5 (értsd: kiagyaltak valamiféle hierarchiát, és aztán nem tesznek semmi mást, mint hogy belegyalulják a költőket). Csak a feszültség mértékét érzékeltetendő említem, hogy néha olyan érvek is leíratnak, amelyeket a szerzők más összefüggésben aligha hoznának elő. Kérdéses például, fel lehet-e róni, ha egy filológus egy vers datálásakor más, egybehangzó adatok mellett a szöveg (állítólag nem létező, illetve irreleváns) közvetlen referenciáját is figyelembe veszi, és ennek alapján 3 Gyertyán Ervin „Marx, Freud, József Attila. Két új József Attila-könyv tanulságai”, In: Szabolcsi Miklós - Erdődy Edit (szerk.): József Attila útjain, Kossuth, Bp., 1980, 81-132. (A tanulmány 1973-ban íródott.) Párhuzamként idézem Szekfü Gyula ítéletét Ady sorsáról. „A hanyatló kor sötét erői, belső ellentmondásai így paralizálták, sőt tették pillanatnyira magyarságunkra is veszedelmessé Ady Endrében [...] a leghatalmasabb és legtisztább faji ösztönt, mely közöttünk, az utóbbi nemzedékben, kinyilatkoztatá magát.” In: Három nemzedék és ami utána következik, A magyar könyvbarátok számára kiadja a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1934, 369. 4 Kulcsár Szabó Ernő: „Szétterült ütem hálója. Hang és szöveg poétikája: a későmodern korszakküszöb József Attila költészetében.”, In: Kabdebó Lóránt et al. (szerk.): Tanulmányok József Attiláról, Anonymus, Bp., 2001. 16. 5 Veres András: „A József Attila-kutatás dilemmái”, Kortárs, 49 (2005), 4. 14. 128