Pór Péter: Tornyok és tárnák. Tanulmányok a költői teremtés alakzatairól (Pozsony, 2013)

Vita József Attiláról

VITA JÓZSEF ATTILÁRÓL célját ületi, közelebbről nagyon valószínűen De Man négyes portréja Az olvasás Allegóriáiról lehetett az eszménye - de hát nyilván tudja, hogy legalábbis a Rilke-fejezetet (mert én az erről szóló vitákat ismerem) sok kutató alapjában elhibázottnak tartja. Helyesen ismerem-e fel vagy sem a példaképeit, a Baudelaire-től mondjuk a kései Celanig terjedő, feltételezett líratörténeti fejlődést és benne a posztmodern kényszerű eljövetelét bizonyára nem lehet József Attila életművén demonstrálni. Ellenzői viszont tulajdonképpen elfogadják ezt a félreértést, hogy rá­mutassanak sok vélt hibájára.63 Én másképp, ha úgy tetszik, redukál­­tabbnak, de precízebbnek látom az ő és az iskolája József Attilára vonat­kozó tanulmányainak jelentőségét. Kiindulópontján az a felismerés áll, hogy ez az életmű tudatosan és következetesen az akkoriban a magyar lírában uralkodó (ahogy ő látja: posztbaudelaire-iánus) kánonétól ra­dikálisan eltérő nyelvi-poétikai kategóriák szerint jött létre; és ezért va­lóban egy elméleti paradigmaváltást szándékol bevezetni, amennyiben posztmodern szemléletben interpretálja József Attila lírájának egyedi jellegét és helyzetét. Mielőtt megpróbálok megvilágítani egy-két olyan részletet, amelyet szimptomatikusnak tartok, nyomatékkai leszögezem: magam ezt a nagyon radikálisan megfogalmazott kiinduló felismerést fontosnak tartom, sőt úgy látom, hogy bizonyos kategoriális alkalma­zásait, például az alkotó személyiségnek az eddigieknél jobban hang­súlyozott kérdésessé válását, a töredékek poétikai felértékelését már 63 Idézek egy példát annak megmutatására, mennyire nehéz dönteni az egyes helyek fel­­használását illetően. Kulcsár Szabó Ernő „‘Csupasz tekintet’” című tanulmánya fölé mot­tóként József Attila következő mondatát írja: „Nem éreztem kapcsolatot eszméim és éle­tem, elmém és ösztöneim, tudásom és vágyaim között.” (1. József Attila: Összes Művei IV. Sajtó alá rendezte Fehér Erzsébet és Szabolcsi Miklós, Akadémiai, Budapest, 1967. 39.) Veres András felrója neki, hogy ezt a mondatot a költő expressis verbis saját betegségé­nek tüneteként írta le, a kezelőorvosa számára („A József Attila-kutatás dilemmái”, 65.) Szívesen osztanám a véleményét, ha nem kellene számon tartanom, hogy a József Atti­­la-irodalomban huzamos ideje teljes értékű forrásként, sőt egyesek teljes értékű alkotás­ként idézik a Rapaport-leveleket és a Szabad ötleteket. Olvassuk mindezek elé a Szántó Judithoz írt félmondatot, amit egy pénzküldés ugyancsak banális alkalmából fogalmazott meg - „az objektív világ elérhetetlen messzeségben van tőlem” (1934. május 4., in: Leve­lezése. 301.), továbbá a Kozmutza Flórához írt mondatot, amelyben az udvarlás-hódítás közkeletű érvét ugyancsak súlyos formában fogalmazta meg: „A múltnak nincs köze a jövőhöz” (1937. április első fele, in: Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól, Békés­csaba, 1984.19) - és be kell látnunk, hogy az idézet felhasználása nem feltétlenül illegitim. 147

Next