Pór Péter: Tornyok és tárnák. Tanulmányok a költői teremtés alakzatairól (Pozsony, 2013)
Vita József Attiláról
VITA JÓZSEF ATTILÁRÓL célját ületi, közelebbről nagyon valószínűen De Man négyes portréja Az olvasás Allegóriáiról lehetett az eszménye - de hát nyilván tudja, hogy legalábbis a Rilke-fejezetet (mert én az erről szóló vitákat ismerem) sok kutató alapjában elhibázottnak tartja. Helyesen ismerem-e fel vagy sem a példaképeit, a Baudelaire-től mondjuk a kései Celanig terjedő, feltételezett líratörténeti fejlődést és benne a posztmodern kényszerű eljövetelét bizonyára nem lehet József Attila életművén demonstrálni. Ellenzői viszont tulajdonképpen elfogadják ezt a félreértést, hogy rámutassanak sok vélt hibájára.63 Én másképp, ha úgy tetszik, redukáltabbnak, de precízebbnek látom az ő és az iskolája József Attilára vonatkozó tanulmányainak jelentőségét. Kiindulópontján az a felismerés áll, hogy ez az életmű tudatosan és következetesen az akkoriban a magyar lírában uralkodó (ahogy ő látja: posztbaudelaire-iánus) kánonétól radikálisan eltérő nyelvi-poétikai kategóriák szerint jött létre; és ezért valóban egy elméleti paradigmaváltást szándékol bevezetni, amennyiben posztmodern szemléletben interpretálja József Attila lírájának egyedi jellegét és helyzetét. Mielőtt megpróbálok megvilágítani egy-két olyan részletet, amelyet szimptomatikusnak tartok, nyomatékkai leszögezem: magam ezt a nagyon radikálisan megfogalmazott kiinduló felismerést fontosnak tartom, sőt úgy látom, hogy bizonyos kategoriális alkalmazásait, például az alkotó személyiségnek az eddigieknél jobban hangsúlyozott kérdésessé válását, a töredékek poétikai felértékelését már 63 Idézek egy példát annak megmutatására, mennyire nehéz dönteni az egyes helyek felhasználását illetően. Kulcsár Szabó Ernő „‘Csupasz tekintet’” című tanulmánya fölé mottóként József Attila következő mondatát írja: „Nem éreztem kapcsolatot eszméim és életem, elmém és ösztöneim, tudásom és vágyaim között.” (1. József Attila: Összes Művei IV. Sajtó alá rendezte Fehér Erzsébet és Szabolcsi Miklós, Akadémiai, Budapest, 1967. 39.) Veres András felrója neki, hogy ezt a mondatot a költő expressis verbis saját betegségének tüneteként írta le, a kezelőorvosa számára („A József Attila-kutatás dilemmái”, 65.) Szívesen osztanám a véleményét, ha nem kellene számon tartanom, hogy a József Attila-irodalomban huzamos ideje teljes értékű forrásként, sőt egyesek teljes értékű alkotásként idézik a Rapaport-leveleket és a Szabad ötleteket. Olvassuk mindezek elé a Szántó Judithoz írt félmondatot, amit egy pénzküldés ugyancsak banális alkalmából fogalmazott meg - „az objektív világ elérhetetlen messzeségben van tőlem” (1934. május 4., in: Levelezése. 301.), továbbá a Kozmutza Flórához írt mondatot, amelyben az udvarlás-hódítás közkeletű érvét ugyancsak súlyos formában fogalmazta meg: „A múltnak nincs köze a jövőhöz” (1937. április első fele, in: Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól, Békéscsaba, 1984.19) - és be kell látnunk, hogy az idézet felhasználása nem feltétlenül illegitim. 147