Pór Péter: Tornyok és tárnák. Tanulmányok a költői teremtés alakzatairól (Pozsony, 2013)
Vita József Attiláról
TORNYOK ÉS TÁRNÁK továbbírt.71 Bizonyára igaz az is, hogy némely versében fel lehet ismerni Kosztolányi tónusát, esetleg a témát és a beszédhelyzetet is: én úgy látom, hogy elszórt példáktól eltekintve, 1936 végén-1937 elején írt hat-nyolc verset, amelyekben következetesen Kosztolányi tónusát folytatta (az első az Indiában hol éjjel a vadak lehetne, az utolsó talán a Meghalt Juhász Gyula, illetve ennek a verziója, a Te öngyilkos) és lehetséges, hogy a Számadás első szonettje segítette József Attilát az utolsó versek önmegszólító vershelyzetének megtalálásához (amihez persze már régóta belső késztetés vezette). Hozzáfűzöm még, hogy én a Kosztolányi-tanulmány két alapszavát: „világosság” és „nihilizmus” rendkívül fontosnak tartom a két költészet közösségének értelmezéséhez;72 mint ahogy a Számadás-kötetben valóban van néhány, de nagyon kevés vers (pl. Őszi reggeli, Könyörgés az ittmaradókhoz) amelyekben Kosztolányi e két szó jegyében közel jut József Attila versmodelljéhez. Ügy vélem azonban, hogy a költészeteszményt, az egyedi mű általános elképzelését tekintve alkotásuk határozottan eltér egymástól (nem ok nélkül való, hogy az elismerés és a szeretet tanulmányában az első mondattól kezdve bizonyos távoltartást is érzékeltet, s a végére határozott kritikát fogalmaz meg). Állítsuk szembe egymással két vers kezdetét: „A kávé gőze illan át forogva / a téli reggel füstjén szerteszét...” (Szellemidézés a New- York kávéházban) „A kártya ki van osztva. Reszketünk, / Észak, Kelet, Nyugat és Dél kezében.” (Osztás után). A kettő tematikusán még hasonlíthatna is, de az elképzelés tökéletesen különböző. Kosztolányi a versben egy egyszeri életpillanatot ír le, és aztán bont ki, esetleg kommentál is, és a legtöbbnyire inkább képi, mint fogalmi összefoglalásban is őrzi a metafizikai téma szinguláris jellegét: „...rég eltűnt, fényes kísértet, / vezérkedő, roppant szemüveged”, így folytatódik később a szöveg; míg József Attila még a látszólag konkrét versalkalmat is azonnal léthelyzetté alakítja át, a vers tárgya a tudat szembesülése a maga által felismert léthelyzettel (és ily módon gyakran sajátmagával), és akkor ér véget, amikor ezt 71 Vas István: „Giusto-rubato (József Attila: ‘Költőnk és kora’)”, in: Szabolcsi-Erdődy: József Attila, 152-170., kül. 164.; Stoll Béla: „Babits-hatások József Attilánál”, Irodalomtörténeti Közlemények, 1993, 1, 57-61. 72 József Attila: „Kosztolányi Dezső.”, in: József Attila: Összes Müvei III. Cikkek. Tanulmányok. Vázlatok. S. a. r. Szabolcsi Miklós. Akadémiai, Budapest, 1958. 167-170. A kritika 1935-ben íródott. 150