Rákos Péter: Prágai őrjárat (Pozsony, 1995)

A toleranciáról

A TOLERANCIÁRÓL A toleranciáról szólok az alábbiakban, a toleranciáról, melyet különösen régeb­ben türelemnek, türelmességnek is mondottak. A türelem, tudjuk, közmondásosan rózsát terem és Petőfi szerint a birkák erénye. Ez azért meghökkentő. Akkor hát a tolerancia gyávaság? A kérdés égetően időszerű, hiszen még csak rövid ideje, hogy nyomasztó évti­zedek után valamilyen „világkezdeti ragyogásra” virradtunk, s ebben nemcsak a világtörténelem törvényszerűségei játszottak szerepet, nem is csak milliók akarata, hanem a bátrak faltörő bátorsága is, a bátraké, kik üldözöttekből — lelkes bizal­munktól övezve — egyik napról a másikra sorsunk irányítóivá váltak. Ne feledjük ezt és ne türjiik, hogy az emberi kicsinyesség, elirigyelve kétségbevonhatatlan érde­müket, alantas gyanúsítgatásokkal, mondvacsinált érvekkel megkérdőjelezze azt, amit helytállásukban visszamenőleg sosem lehet megkérdőjelezni. Itt vannak ma is, szükség van rájuk, nem lehetünk el nélkülük. Üdvözlet a bátraknak! De... Mindennek megvan a maga ideje, s úgy fordult, hogy ma bátran szögre akaszt­hatjuk a bátorságnak azt a nemét, melyet méltán csodáltunk és csodálunk bennük. A mámor után itt a macskajaj; hol van már a tavalyi, tavalyelőtti harsány nem, mely­nek jegyében százezrek vonultak fel, akkor és ott egy akarattal, őszintén meghatva saját jóságuktól, tisztaságuktól, nemességüktől, mely — akkor és ott! — igaz is volt. A bátorságnak megjelentek a haszonélvezői: a bátrakkal takarózok, az ő nevükben ítélkezők, magukat is bátraknak álcázok, ellenvéleményt nem tűrök, mindig min­dent jobban tudók, mások szemében szálkát keresők, személyes megtorlásra szotn­­júhozók. Holott az igazi bátrak nem bíráskodnak: nem is érnek rá, nem is olyan a termé­szetük, nem is igen tehetik. Az ítélkező hős nem szűnik meg hős lenni, de megszün­teti, semmissé teszi hősiessége értelmét. Nem így a rajta élősködők, a hozzá csapó­­dottak: a nem-toleránsok. Aki toleráns, arról ismered fel a legjobban, hogy nem üvölt együtt falkájukkal. Ugyanerről ismerik fel azok is őt, s ahhoz mérten bánnak vele. Ha nyulakat vesz védelmébe, nyúl hírét költik neki magának is: az, csak titkolja. Ha békít vagy egyeztet, ha az igazságot keresi, ha nem saját nemzete, felekeze­­te, pártja részére hajló, rásütik, hogy áruló. 200 A TOLERANCIÁRÓL

Next