Révai Gábor: A kisközösségekről (Budapest, 2010)
Első beszélgetés Buda Bélával
fejlett állatok körében is léteznek, mert emberi, társadalmi szempontból a bonyolult és változó formációk a fontosak. Talán szemléletileg érdekes lehet Csányiék egyik fő kutatási területe, a „kutyológia”, a kutya viselkedése. A kutya fajtársi kötődései lazák, és kitenyészthetők olyan viselkedésmódok, amelyek a kötődések szempontjából szinte elszakítják a fajtól. A kutya „emberszabású” a háziállatok között, például nem kötődik az anyjához. Szép kísérletekben kimutatták, hogy a jellegzetes izgalmi változások a vegetatív reakciókban, beidegződésekben, pl. a szívritmusban az ember hatására alakulnak ki. Ettől természetesen kutya marad, és ha nem ivartalanigák, akkor szexuális késztetettségének időpontjában keresi a má-. sik nemű kutyát, érzékeny a jellegzetes kutyabetegségekre, de mivel „emberi” módon táplálkozik, belső szervi betegségei, pl. rákjai hasonló formájúak és gyakoriságúak, mint az emberéi. Nem véletlen, hogy a kutyában az egyszerű, és a közösség szempontjából kívánatos emberi tulajdonságokat szeretjük, a függést, az állandó figyelmi és érzelmi készenlétet, a taníthatóságot, a kiszámítható egyéniséget, és mindenekelőtt a legendás hűséget. Ha úgy tetszik - és ez fontos lélektani, antropológiai tény - a közösségbe nehezen beilleszkedő vagy onnan kiszakadni képes ember a kutyával tud kapcsolatot, mondhatjuk, közösséget teremteni, más állat csak a gondoskodási szükségletet, vagy az „emberszabású” taníthatóságot (pl. a papagáj) adja meg, a kötődést ritkán (néha a macska kegyeskedik ilyesmire, de nem megbízható, messze van a „kutyahűségtől”). Mint látni fogjuk, a mai ember gyakran kiszakad közösségeiből, elmagányosodik vagy vált, lásd József Attila híres, mély kontextusokra utaló híres szavait: „elvegyültem és kiváltam”. Biztosan van a „kutyaságnak” genetikai háttere, de ha én emberekkel foglalkozom, akkor ezt adottságnak fogadom el. Egyébként nem véletlenül idézem a daliás szocialista időket, 26