Révai Gábor: Bemutatkozásaim története (Pozsony, 2012)

A világ szemében évtizedekig csak az apám fia voltam, nem az, aki vagyok. A helyzetet csak súlyosbította, hogy még imponált is apám dicsőségének visszfénye. Aztán ez a dicsőség meg­kopott, és ma már csak kevesen tud­ják, hogy ki volt Révai József, a kom­munista kultúrpápa. Jól van ez így, de nekem - apám árnyékából kilép­ve - mégiscsak őriznem kell különle­ges örökségemet. Talán a lustaságom is szerepet ját­szott benne, mindenesetre ebben a könyvben csak azt akartam meg­írni, ami a megíráskor a fejemben volt. Kutathattam volna, de nem ku­tattam. Jóllehet tisztában vagyok ve­le, hogy az emlékek akkor is csalnak, ha nem szépítő szándék motiválja a múlt felidézését, mégsem szerettem volna szubjektív emlékeimet objektív tények kontrollja alá vonni. Nekem ezek az emlékek és ezek a gondola­tok így fontosak és így igazak. Abban a reményben osztom meg őket, hogy talán másoknak is azok. Címlapfotó: Aliga II.-n is vigyáztak rám.

Next