Salamon János: A szív arisztokratikus szokásai. Filozófiai írások (Pozsony, 2016)
Viták, ismertetések
esztétikai idiotizmus egyenesági leszármazottja. Ha ez így van, akkor talán ideje lenne emlékeztetni magunkat arra, hogy a kultúra, legalábbis a magaskultúra az ösztönös, természetes, állati létünkbe enkezünkkel való tudatos, durva beavatkozás eredményeként létrejött mesterséges képződmény. És arra, hogy a nyelv sem lehet pusztán természeti jelenség, hiszen legmagasabb funkciója nem a kommunikáció (erre az állatok is képesek), hanem a kultúra. Minden okunk megvan tehát az aggodalomra: nem kevés olyan egészséges felnőtt ember él köztünk, aki az anyanyelvét helytelenül beszéli és írja. Ha nem mindegy, hogyan élünk, miért lenne mindegy, hogy hogyan beszélünk? A leíró nyelvtudománynak az egyikhez éppoly kevés köze van, mint a másikhoz. Hajítsuk hát félre a tudományos értesítőket, és nyugodtan válogassuk meg a szavainkat. Nem leszünk rossz társaságban: Shakespeare is ezt tette és József Attila is. Utóbbit egyébként a kertjében érő leveles dohány arra emlékeztetette, hogy a líra logika, de nem tudomány. Hasonlóképpen a kultúra sem tudomány. Hogy a komment és kúl szavakat a mértékadó újságírás, a magaskultúra befogadja, beválogatja-e vagy sem, az nem tudományos kérdés, de lírai és logikus. Lírai, mert az isteneit túlélt ember számára a kultúra merőben lírai vállalkozás: külső (transzcendentális) garanciák és standardok hiányában egyedül belső, nemesebb intuícióra támaszkodva állhat ellen a morális és esztétikai idiotizmus csábításának. És logikus, mert ha nem mindegy hogyan beszélünk, akkor nyilván nem önkényesen, hanem valamilyen logika szerint válogatjuk meg a szavainkat. Ez a logika, és általában a magaskultúra, manapság nem számít cool-nak. A szabadságára kényes modern ember hajlamos arra, hogy az itt elengedheteden önfegyelemről mindjárt a zsarnokság jusson eszébe. Pedig riadalomra semmi ok. A magaskultúra nem kötelező. Ahogy a felegyenesedett járás sem az. 237