Sándor Iván - Ménesi Gábor (szerk.): Mikoriak a golyónyomok? - Beszélgetések (Pozsony, 2005)
A csönd is beszél
kozott, hogy nem kívánja a „politikai múltja” miatt a költőt elismerően tanítani, örökre eltiltanám a tanári pályáról. Erről nem is tudok mást mondani. Németh is, Illyés is huszadik századi szellemi-művészeti életünknek olyan nagy alakja, hogy művük elviseli közelebbi vagy akár távolabbi tévedéseiket is. Ugyanilyen határozottan mondom: nem kell, hogy művükről egyetértés alakuljon ki. Nem hiszek az irodalmi közmegegyezésekben. Az esztétikai elemzés ilyen megközelítést nem ismer. A gondolkozói életmű megközelítésében pedig minden nagy teljesítmény ki van téve az utókor meditációinak. Történelmünk tele van olyan nagy egyéniséggel, szellemi életünk olyan gondolkozói teljesítménnyel, amiket-amelyeket éppen a bennük levő ellentmondások feszültsége segít a magasba. Az új nemzedékek ezeket a nemzeti kultúránk jellegébe belejátszó jelenségeket egy-egy személyiség művével kapcsolatba kerülve már úgyis új horizontról közelítik meg. (Fűzi László - Tiszatáj; 1992. 2.) — 156 —