Sándor Iván - Ménesi Gábor (szerk.): Mikoriak a golyónyomok? - Beszélgetések (Pozsony, 2005)
A regény kora
s amelynek a hitelességre, a fennmaradásra, a hatásra az egyetlen esélye a talentum lenyűgöző egyedisége. Azt hiszem - haladva a kérdések nyomán a világban is csak így, „magunkban állva” tudunk igazán széttekinteni. Ez ad lehetőséget rá, hogy észrevegyünk valamit, amit csak mi veszünk észre. Lehet, hogy ez végtelenül kicsiny mozzanat. De a tiéd, te veszed észre, és te adsz életet neki egy regényben. Borges gyönyörűen mondja, hogy csak a megélt szavak a használatra méltó szavak. Azt mondja, ne írja le senki azt a szót, hogy külváros, aki nem éli meg, hogy mi az. Egy kultúrában, amelyben József Attilának feddhetetlen helye van, mi nagyon is érthetjük azt, mit Borges mond. A maga életpontján magában álló regényíró magányosan végighordozott tekintete nyomán születik a regény.- Számos írásod - így például a már említett Regényregény vagy A regény jövője címűek - bizonyítja, hogy foglalkoztat a regény elmélete is. Úgy érzem, mintha a regényeid írásával párhuzamosan saját esztétikádat is próbálnád megfogalmazni. Ebben az újabb századvégben szükségszerűnek érz.ed-e ezeket a kapcsolódásokat?- A futár után írtam egy hosszabb esszét a történelmi regény problémáiról. A Valóság közölte, később bekerült Az utunk szabályai éjszaka című 1981-es esszékönyvembe. Azóta minden regény után kipréselődött belőlem egyegy esszé a regény kérdéseiről. így jutottam el a Jelenkorban közölt Regényregényig, aztán a Tiszatájban közölt A regény jövője című esszéig. A szefforiszi ösvénnyel párhuzamosan írom a Rocinante nyomában című esszénaplót. Néhány éve leginkább az Én elvesztése foglalkoztat. Induljunk ki abból, hogy ez a problémakör, mint a századvég egyik meghatározó látványa, (legalább) három vona— 208 —