Sándor Iván - Ménesi Gábor (szerk.): Mikoriak a golyónyomok? - Beszélgetések (Pozsony, 2005)
Hét énünk mélyén
Árnyékok a földeken, összehúzom a szemem. Aludni kéne, de a hó hideg, megtámasztom fejemet. Nedves és hideg és puha, nem jó, mint meleg ruha, álmosan huppan a lábam alatt, elringatom magamat. Ez egy jelentéktelen diákversecske, de azt hiszem, mégis egyértelműen érződik József Attila hatása, mert ebben a korban mindenki utánoz valakit, még ha nem is tud róla.- Néhány év szünet után nagyon nehéz időszakban, az ötvenes években, ahogy többször is megfogalmazta, a „nem létező” irodalom korszakában jelentek meg újabb írásai.- Az első értékelhető novellám 1955-ben jelent meg az Új Hang című folyóiratban, amelynek akkor Bodnár György és Simon István volt a főszerkesztője. Az 1955-ös esztendő még a sematizmus iszonyúbb időszakához tartozott. Az én évjáratom egy különösen peches évjárat, mert mi, akik 1930 körül születtünk, a legtöményebb sematizmust kaptuk. Ráadásul én, aki három évet a katonaságnál, közben börtönben és munkaszolgálatban töltöttem, kortársaim között is elszigetelt voltam. Amikor 1953 végén leszereltem és bekerültem az írószövetségbe, semmiféle kontaktusom nem volt a jelentős írókkal, de még a kortársaimmal sem. Ahogy több helyen is elmondtam, nagyon magányosan indultam, ami rengeteg teherrel járt, de valójában lehetővé tette a saját hangom kicsiszolódását és az írói énem megtalálását. — 63 —