Schein Gábor: Traditio - folytatás és árulás (Pozsony, 2008)

Egy történet jele

se, aligha lefolytatható vitába hívja Beney Zsuzsa tanulmánya, amely a magyar-zsidó irodalom egyik lehetséges hőséül József Attilát vá­lasztja, és ezzel eltöröl vagy legalábbis elbizonytalanít minden olyan pozitív kategóriát, amelyhez ez az irodalmiság köthető lenne. Hiszen József Attilára kétségtelenül erős hatást gyakoroltak közvetlen kör­nyezetének zsidó származású tagjai, olyanok is, akiknek önszemlé­letében ez fontos szerepet játszott. Elég, ha csupán Németh Andor nevét említem. Ő volt az, aki felhívta József Attila figyelmét Kafka műveire, és megismertette a zsidó miszticizmus bizonyos gondolata­ival, amelyek visszhangja kétségtelenül kihallható kései költészetének nem egy jelentős darabjából. Ezért megalapozott, hogy Beney Zsuzsa azzal a figyelmeztetéssel vezeti be előadását, hogy ha valóban tudo­mányos eszközökkel közelednénk a magyar-zsidó irodalom komplex problémájához, „olyan szerteágazó témába bonyolódnánk, melynek egyes kérdéseit szinte követhetetlenül szerteágazó körülírásokkal kel­lene pontosítanunk, úgy az idő, mint a földrajzi hely, és nem kevés­bé a társadalmi helyzet tekintetében. Ki tudná például egzakt mód­szerekkel elválasztani egymástól azt, amit a két világháború közötti polgári kultúrának, és azt, amit zsidó-polgári kultúrának nevezünk? Ezek a meghatározottságok mindig olyan személyes, alkati jegyeken át érvényesülnek, melyek szintén - úgy genetikusán, mint szociálisan, pontosabban szociálpszichológiailag - determináltak; ennek a deter­minációnak mértékét, a vegyület alkotóelemeit azonban soha, sem­miféle eszközzel nem tudhatjuk pontosan megmérni.”88 E szerteágazó problémaköteggel kapcsolatban érdemes elsőként a „magyar-zsidó irodalom” kifejezését megvizsgálni. A kötet szer­kesztője a szövegekhez utólag kapcsolt előszó megfogalmazásakor ér­zékelte, hogy idézőjelekkel gyengítenie kell a konferencia és a könyv címének leíró jellegét, amely annak bizonyosságát sugallja, hogy van magyar-zsidó irodalom, csupán a létformáiról érdemes vitát kezde­ményezni: „az egész eszmecsere egy olyan fogalom definiálását kísé­relte meg, melynek még pontos jellemvonásait is csak bizonytalan­kodó, és korántsem irodalomtudományi terminusokkal próbáltuk leírni. Ezért szólt ez a konferencia a »határ«-ról és a »határolt«-ról. Nem tudjuk pontosan, hogy mely művek és szerzők körére gondo-Beney Zsuzsa: Németh Andor és József Attila. In: A határ és a határolt. 338. 61

Next