Szávai János: A kassai dóm. Közelítések Márai Sándorhoz (Pozsony, 2008)
Maieutika és kanonizáció
tust, amelyre ráépül a szegény-gazdag ellentét, háttérként pedig ott a nagy XX. századi toposz, a háború, az Egy polgár vallomásai pedig a lázadás-építés, a kivonulás-hazatérés paradigmát, a tékozló fiú történetének egy sajátos modern változatát. De ugyanezt mondhatjuk Márai legdivatosabb regényéről, A gyertyák csonkig égnek címűről, amely tekinthető úgy is, nézetem szerint, mint az egész életmű metaforája. A két öreg párbeszéde, mely egy negyven évvel azelőtti enigma megfejtését célozza, tulajdonképpen a való-igaz paradigma regénye. A dialógus egyrészt József Attilát szólítja, a regény megírása előtt négy évvel felhangzó az igazat mondd, nem csak a valódit felszólítást, másrészt a József Attila vers megszólítottját, Thomas Mannt, aki kitüntetett helyet foglal el Márai magán-kánonjában. A regény Henrikje nem a valóra, vagyis nem pusztán a tényekre kíváncsi, hanem az igazságot keresi szenvedélyesen, egészen addig, míg a gyertyák csonkig égnek. Tudva tudván, hogy az igazságot csakis a kettős, sőt, a hármas párbeszéd valúdhatja ki. 35