Szegedy-Maszák Mihály: Kemény Zsigmond (Pozsony, 2007)
„Kiváló magyar regényeket könnyebb találni, mint olyan regényírói életművet, melynek darabjai közül jó néhány teljes jogú műalkotás, összességük viszont szerves egységet alkot. Könyvemben azt a föltevést próbálom bizonyítani, hogy Kemény Zsigmond szépírói munkássága a csekély számú kivételek egyike, amennyiben rendkívül következetes művészi fejlődést képvisel. [...] A korábbi nemzedékek körében sokkal természetesebb volt magyar regények olvasása, nemcsak azért, mert több időt fordítottak az irodalom megismerésére, de azért is, mert lényegesen kevesebb elbeszélő próza állt rendelkezésükre fordításban. [...] Felvethető a kérdés, vajon az idegen műveknek csakis többszörös áttételen keresztül lehetséges megismerése nem vezet-e olykor hézagos vagy megalapozatlan értelmezéshez, miközben elveszíthetjük a kapcsolatot olyan művekkel, amelyek korábban - legalábbis elvileg - élő hagyományt jelenthettek a magyar közönség számára. Nem vitatnám, hogy Flaubert vagy Dosztojevszkij „nagyobb” művész Kemény Zsigmondnál - feltéve, hogy léteznek a nemzeti irodalom keretein túlmutató esztétikai értékek -, csakis annak a lehetősége foglalkoztat, nem képzelhető-e el, hogy a magyar anyanyelvű olvasó elvileg jobban érthessen olyan regényeket, amelyeket az ő nyelvén írtak - a szó legtágabb értelmében használva a szót, vagyis arra gondolva, A rajongók olyan történeti hagyomány része, melyet a magyar olvasó sajátjának vagy legalábbis viszonylag könnyebben hozzáférhetőnek érezhet, az Érzelmek iskolája vagy az Ördögök értelmezése viszont olyan kérdéseket is érint, melyek megválaszolásakor nehezen behozható előnye van a maga kulturális hagyományaiban otthonos francia, illetve orosz olvasónak.”