Széplaky Gerda (szerk.): A zsarnokság szépsége. Tanulmányok a totalitarizmus művészetéről - Memento könyvek 6. (Pozsony, 2008)
III. Ideológia és szabadság
Élet az Áruházban 305 Alaposabb és körültekintőbb elemzésre is szükség van tehát ahhoz, hogy közelebb férkőzhessünk az Állami Áruház maradandóságának titkához. Valószínűleg nem egyetlen, egyszerűen megragadható hatásmechanizmusról, hanem több tényező párhuzamos és egymást erősítő működéséről lehet szó. Ezek közül elevenítenék föl most néhányat. Nézzük csak a főcímet. Mint tudjuk, a forgatás a szintén 1952-ben megnyílt újpesti Állami Áruházban zajlott, amelyet Rákos Pál tervezett „szocreál” stílusban. A földszinti árkádsort görögös oszlopok dúcolják, az alapvetően téglalap alakú épület belső tere pedig átriumos kiképzésű volt. (Megjegyzendő, hogy a film nyitójelenete némi csalafintasággal azt a benyomást kelti, mintha az áruház a belvárosban lenne. Erre hamarosan kitérek.) A főcím csak az épület körvonalait kirajzoló neonfényt és a feliratot mutatja, így viszont inkább Bauhaus-stílusjegyek villannak a néző emlékezetébe. Továbbá az amerikai Broadway-filmek, amelyek gyakran kezdődnek neonreklámokkal - éppen csak puritán kiadásban. Ezek a halvány és aligha tudatos utalások kifelé irányítják a néző képzeletvilágát a szocreál univerzumból, függetlenül a film készítőinek eredeti szándékaitól. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a nagyáruház mint helyszín már önmagában véve is szokatlan választásnak minősül. Az a tény, hogy a szocialista embertípus fogyasztóként is megjeleníthető, hogy tehát a fogyasztás fontos és jogos területe életének, nos, ez egyáltalán nem volt szokványos üzenete a kor filmjeinek. (Az alapul szolgáló operett ötletét egy megtörtént esemény adta: az Amerika Hangja valóban a százforintosok elértéktelenedését jósolta. A filmvászonra átkerülve azonban egészen más dimenziókat kapott az alaptörténet.) A film nyitójelenete rendkívül erős atmoszférateremtő és szimbolikus hatású. Mint említettem, a zseniális eladó, a Latabár alakította Dániel Károly az Astoriánál várja türelmetlenül, hogy zöldre váltson a lámpa. Ezzel a rendező azt a benyomást kelti, mintha az Állami (a filmben Diadal nevű) Áruház a belváros kellős közepén volna. Miért volt erre szükség? Feltehetőleg azért, mert az újpesti István útnak az Árpád út és a József Attila utca által határolt része az ötvenes évek elején igencsak szegényes lehetett, a filmnek pedig Budapest világváros-jellegét kellett hangsúlyoznia. A belváros akkori áruházai viszont még a háború