Szikszainé Nagy Irma: Intertextuális tükrök. Összehasonlító stíluselemzések (Budapest, 2021)
4. Az összehasonlító stíluselemzés gyakorlata - 4.2. Intertextuális összevetés alkotói oeuvre-ben
4.2. INTERTEXTUÁLIS ÖSSZEVETÉS EGYETLEN ALKOTÓI OEUVRE-BEN 4.2.1. Tematikus intertextualitás párversekben Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy- Mert sehol se vagy Az összehasonlító stíluselemzés kiindulópontja Illyés Gyula világirodalmi rangú költőnek tekinti Szabó Lőrincet (1956). Menyhért Anna így értékeli tevékenységét: „A magyar irodalmi köztudatban Szabó Lőrinc a 20. századi líra egyik legjelentősebb képviselőjeként él, az irodalomtörténetek a modern magyar líra intellektuális, létbölcseleti igényű paradigmájában jelölik ki helyét, szerepét leggyakrabban József Attiláéhoz hasonlítják" (1997, 95). Szabó Lőrincnek a szerelmi költészetben elfoglalt helyét Lőrincz Csongor így látja: „Szabó Lőrinc versében a »némaság« potencionális beszédként való színrevitele azt jelezheti, hogy a szerelmi líra nyelve nem merül ki a tudat meghosszabbításaként értett hang funkciójában, hanem a szubjektum nem-kontrollálható nyelvi-kommunikatív létmódjának is textuális szerepet kölcsönözhet" (2007, 101). Szabó Lőrinc A huszonhatodik év című szonettciklusának alcíme paratextuális jelzésként (Urai rekviem százhúsz szonettben) elárulja: ez emlékállítás, a gyászokat, a szeretett lény emlékidézése. A szonetteket ihlető megrázó élményt és élethelyzetet az irodalomtörténet ismeri: Korzáti Erzsébet, aki 25 éven át Szabó Lőrincnek hűséges szerelme volt, öngyilkos lett. És amivé lett: Szó, név, semmi, gondolat. Legédesebb és legborzalmasabb! (A huszonhatodik év 42. Szárnyra kelt hangszerek) Szabó Lőrincet ez a trauma és az ebből fakadó tragikus vívódás egy egész versciklus megírására inspirálta. A 120 költeményt magában foglaló versciklusnak két, egymást követő (9. és 10.), azonos szövegműfajú darabja valódi párvers: 9. Mindenütt ott vagy Mindenütt ott vagy, ahol valaha tudtalak, láttalak, szerettelek, út, orom, erdő veled integet, falu és város, nappal s éjszaka folyton idéz, őszi hegy s tél hava, vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg az első vágy s a tartó őrület huszonöt kigyúlt tavasza, nyara. Mindenütt megvagy, mint virágözön borítod életemet, friss öröm, frissítő ifjúságom, gyönyöröm, minden mindenütt veled ostromol de mindig felfajdul a halk sikoly, e sok Mindenütt mindenütt Sehol! 10. Mert sehol se vagy Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek, nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád, mindig mutat valahol a világ s mindig elkap, bár kereső szememnek tévedései is hozzád vezetnek, úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák villantják hangod, a szemed, a szád, csöndes játékait a képzeletnek: látlak s nem látlak, drága nevedet csengi csendülő szivembe szived, de percenkint újra elvesztelek, csillagokig nyílok szét s hallgatózom, üldöződ, én, mégis, mint akit ólom húz le, sírodba, magamba csukódom. 5”