Szilágyi Ákos: Túlirányított demokrácia. Oroszlecke (Pozsony, 2011)
Si duo faciunt idem
A demokratikus zsarnokság önzésből lemondanak a politikai közösséget (a népet) megillető szuverenitásról, teljes egészében átengedik a hatalom gyakorlását többé-kevésbé rokon- vagy ellenszenves oligarchikus klánoknak vagy politikai korporációknak, illetve hatalomüzleti vállalkozásoknak; ha a közös ügyeket nem saját személyes ügyüknek, a velük való foglalkozást nem felesleges idő- és energiapocsékolásnak tekintik; ha kizárólag magánboldogulásukon, ilyen-olyan kerülőutak, különutak kiügyeskedésén, a törvények megkerülésén jár az eszük; ha egyes-egyedül saját javukat és saját egyéni hasznukat nézik, és ennek érdekében készek skrupulusok nélkül felrúgni a társadalmi együttélés összes írott és íratlan, morális és politikai szabályát: „mért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis!” - ahogyan az „Istentől elhagyott” világállapotban az egyes ember előtt álló két út egyikét, nevezetes hexameterében József Attila jellemezte. így jutnak el aztán az egyének oda, hogy önként mondanak le az autonómiáról, a hatalom kontrolijáról, a csak közösen birtokolható és gyakorolható szabadságról (minek is kellene az nekik, ha egyénileg semmi hasznát sem veszik, a politikai közösség bénultsága, inerciája vagy passzivitása folytán pedig ama szabadság a szüntelen zűrzavar, rendetlenség forrása, amellyel szemben egyénileg még saját javaikat sem képesek megvédelmezni). Észre sem veszik, eleve nem érdekli őket, hogy szép lassan elveszik, elkunyerálják, ellopják tőlük legfontosabb közös javukat (tőlük ugyan lophatják, hiszen nem volt az övék sohasem!); netán egyenesen várják, sürgetik már, hogy vegyék el, viszsza akarják szolgáltatni annak, aki rájuk sózta ezt a használhatatlan holmit, ezt a „nyugati bóvlit”, amivel csak a baj meg a gond van. Mikor aztán a visszavételt lebonyolító Nagy Szabadságtipró megérkezik, hogy a tőle elvárt módon államosítsa a szabadságot, és az államosított szabadság kőkemény rendje és totális kontrollja teljes súlyával nehezedik rá az önző magánemberek tömegére, azok feljajdúlnak és vádlón a „zsarnokra” mutogatnak, holott önmagukra kellene mutogatniuk. Nem értik, hogy a zsarnokság az atomizálódott, anómiás társadalom legsajátabb müve, mert nemcsak az autonóm egyének összefogásán és együttműködésén felépülő 15