Szilágyi Zsófia: Az éretlen Kosztolányi (Pozsony, 2017)
Jancsi János és József Attila
érintett asszony, vagyis Szántó Judit pedig így fogalmazott visszaemlékezésében: „Hogy azután a társaság hogy szerzett erről tudomást, azt Kosztolányi egyik novellájából, ha túlzásokkal is, de meg lehet ismerni.”284 Kosztolányi nem is azt írta meg, ezek szerint, ami történt: novellájának középpontjába ugyanis az került, hogy az asszonynyal történtek egy barkochbajáték segítségével találtattak ki. Azért írom körül ilyen módon, mert Kosztolányinál mindez egy kávéházban zajlik le, a kérdező Dr. Scholz, a görög és a latin nyelv okleveles, állástalan tanára, jelen van maga Esti Kornél is, aki aztán az egész eset elbeszélője lesz. Németh Andornál viszont, aki József Jolánnal vagy akár magával Szántó Judittal szemben szem- és fültanúja volt a faggatózásnak, arról olvashatunk, hogy az eset az otthonukban történt, a kérdező Németh Andor felesége volt, a kíváncsi kérdéseket és a rövid válaszokat, illetve az egész akadozó beszélgetést pedig senki sem azonosította ott, akkor barkochbázásként.285 És az eseményről beszámoló kortársak sora tovább folytatható lenne, érdemes elolvasni ebből a szempontból (is) Tverdota Györgynek a József Attila-újraolvasóban megjelent, Barkochba című írását: ebből kiderül, hogy Arthur Koestler a The Invisible Writing című visszaemlékezésében, Remenyik Zsigmond pedig Költő és valóság című regényében tért ki az esetre. Nem is volt „szabályos” ez a barkochba, ha hihetünk Németh Andornak, József Attila ugyanis nem pusztán igen-nem-issel válaszolt, és nem is történt meg olyan „elemelkedés”, amilyenről a Kosztolányi-novellában olvashatunk, ahol először a társaság kérdezgeti Jancsi Jánost, majd a minden keresztrejtvényt megfejtő barkochbamester ad magában nevet annak, mi zajlik éppen, és veszi át az irányítást ennek megfelelően: Meg azt, hogy Judit öngyilkosságot követett el, kórházban van. [...] Később elmondották Kosztolányinak ezt a jelenetet. És Kosztolányi megírta »Barkochba« című novellájában.” József 1940: 327-329. 284 Szántó 1997: 199. 285 Lásd: Németh 1991; illetve: „Németh Andor nem nevezi néven azt a kérdezzfelelek játékot, amelynek szabályait a kérdések és válaszok egy része alapján felismerhetjük: »felelőtlen és gyerekes játszadozás«-nak minősíti mindössze.” Tverdota 2001: 59. 160