Szitás Katalin: Értelmiség és politika (Budapest, 2020)
Beszélgetések
hez fogható nem volt korábban. A rendszer hanyatló korszakában viszont, amikor a rendszer hagyományos keretei meggyöngültek, elkezdtek szétbomlani, egy már nem egészen bürokratikus, a pártbürokráciától, az állami bürokráciától valamennyire független értelmiség tett szert egyre növekvő hatalomra. Ez gyermeteg eufóriába ragadta azt az értelmiségi réteget, amely váratlanul a döntések részese lett. „Lám, mi húsz éve mondjuk, mit kellene csinálni, de sosem hallgattak ránk” - mondták ezek az emberek a saját szerepükről a kilencvenes évek elején. „Most végre már hallgattak ránk, de erre jöttek a választások, és olyan emberek kerültek kormányra, hatalomra, akik semmihez sem értenek, és megint nem hallgatnak ránk. Bezzeg a pártvezetésnek az az utolsó maradéka, amelyik még valamilyen pozícióban volt ’89-ben, az hallgatott ránk. Nagyon rosszkor jött ez a választás, pedig már olyan jól haladtak a reformok.” Persze, omló falba könnyű szöget verni... * A rendszerváltást követően, Csizmadia Ervinnek adott nagyinterjújában úgy fogalmaz, „[...] az ellenzéket mindig is politikai közösségnek fogtam fel.”70 Mit ért pontosan ezalatt? Mikortól érzete úgy, hogy az ellenzék politikai közösséget alkot? Gyerekkoromtól kezdve volt bennem politikai érdeklődés. 1956. november 4-ének hajnalán tizenhét éves voltam. Akkor úgy éreztem, szembekerültem a rendszerrel, amely tankokkal és repülőgépekkel támadt rá Budapestre, ahol kezdett volna kibontakozni egy demokratikus, igazságos társadalom. Néhány napon át röpcédulákat ragasztgattam telefonfülkékbe, emiatt aztán később egy időre vizsgálati fogságba is kerültem, de hamar rájöttem, hogy ebben a helyzetben a politikai cselekvés egyetlen lehetséges formája a nem-cselekvés: kimaradni mindenből, amit a rendszer elvár. Sikerült nem belépnem a KISZ-be, persze sosem voltam párttag, nem lettem besúgó sem, pedig a vizsgálati fogság idején megpróbáltak beszervezni. Csak az Újságíró Szövetségbe léptem be, onnan meg kizártak. No, nem engem, hanem megszűnt az Újságíró Szövetség könyvkiadói szakosztálya, ahová mint a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa léphettem be, és ezzel az én tagságom is megszűnt. Ez azért volt rossz, mert addig az újságíró szövetségi tagságra hivatkozva nem léptem be a szakszer70 Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék (1968-1988), i. m. Interjú Kőszeg Ferenccel: 119-156. 99