Szitás Katalin: Értelmiség és politika (Budapest, 2020)
Beszélgetések
valaki ne írhasson alá, ha nem József Attila-díjas író, az mégis abszurdum. Úgyhogy amikor jött valaki, és azt mondta, szeretné aláírni, odaadtam, hogy írja alá. Ezen halálosan megsértődtek a népiek, konkrétan Csurka. Volt egy másik dokumentum is, 100 értelmiségi levele a kormányhoz, ott is ki volt dekázva, ki írhatja alá. Csurka rám pirított, megint becsaptuk őket, most is bennünk van a tüske, mondta. A nyilatkozatot olyan emberek is aláírták, akik nem lettek volna méltók arra, hogy egy papíron szerepeljenek velük - szerinte. Ugyanakkor a másik oldal sem volt jobb. Amikor a megalakult SZDSZ- be kellett az Országos Tanács megválasztott tagjaiból kiszemelni 11 ügyvivőt, köztük volt Vas István, nem a költő, hanem egy munkás. Irt a Beszélőbe pár cikket, értelmes cikkeket írt, és én szorgalmaztam, hogy ő is legyen benne az ügyvivői testületben, be is került. Magyar Bálint nagyon súlyos szemrehányásokat tett nekem, hogy miért erőszakoltam be: ki ez a „gyüttment”? Végül is igaza volt. Egy darabig SZDSZ-képviselő volt, aztán az első ciklus végén nem indult újra, majd benne volt mindenféle szélsőjobboldali mozgalmakban. Mindkét eset jól mutatja, hogy nagyjából ez volt a viszonyulás. Rendkívül zárt volt ez a közeg, de nem is lehetett más. Hozzám, mivel a címem ismert cím volt, és a város közepén lakom, sokan jöttek azzal, hogy részt akarnak venni az ellenzéki tevékenységben. Nem tudtam mást mondani, mint hogy árulják a Beszélő t, vagy segítsenek a SZETA-nak gyűjteni, ruhákat csomagolni. Utóbbi kicsit jobb volt, de az sem volt forradalmi cselekvés, nem volt olyan tevékenység, amilyet vártak volna. ■ Említette, hogy sokáig úgy tűnt, a rendszer belátható időn belül nem fog megdőlni, nem dönthető meg. Ennek fényében mennyire volt tudatos a tevékenységük? Mennyi volt benne abból, hogy ránk ez a szerep osztatott, csináljuk, aztán majd jutunk valamire? Úgy gondoltam, az, hogy bosszantjuk a rendszert, önmagában olyan élvezet, amiért megéri. De nálam komolyabb emberek, mint például János [Kis János - Sz. K.], nem így gondolta. János azt gondolta, az ellenzéki tevékenység építkezés, előkészület a változások kikényszerítésére. Nem arra, hogy megdől a rendszer, mert erre 1988 előtt senki sem számított, hanem arra, hogy a hatalom tárgyalásra kényszerül, és törvényekben rögzíti az engedményeket. A Társadalmi szerződésnek talán a legfontosabb követelése az volt, hogy „törvényt a pártról”, tehát hogy az állampárt mű110