Tábor Ádám: Szellem és költészet. Esszék az egzisztenciális gondolkodás és a modern magyar líra tárgyköréből (Pozsony, 2007)
Egzisztencialitás a modern magyar költészetben
Summázva: Rába egyfelől Ady, Weöres és Pilinszky misztikus dominanciájú egzisztencialitása, másfelől Füst Milán és József Attila pszichikus meghatározottságú egzisztencialitása között talál egy töretlen keskeny, meredek ösvényt. Az „egzisztencia: a szellem és a lélek találkozási pontja” - mondja Tábor Béla. Rába lírája ebből a pontból indul ki. A szellem és a lélek találkozásának határvonalán kapaszkodik fölfelé. Ady és Weöres szakrális költészete és zseniális életműve himalájai hegycsúcsokként merednek a kor fölé. Rába lírájának differentia specificája viszont az, hogy nála tör át a huszadik századi értelemben vett, par excellence egzisztencialitás a magyar költészetben. Ennek az áttörésnek a genezise a Nyílttenger újabb verseiben található, tetőpontja pedig a Férfihangra. A költő önreflexiójában ez egyben élet- és pályaívének is a Tetőpontja: Mielőtt lezuhanna rendeltetett egén megáll fölöttünk delel fölhajított szivem Az égre fölhajított szív e metaforája az „egyetlen kiáltás” „magasságos eget átszakító” torony-metaforájának ikerpárja. Ahogy egy másik versben írja a költő: Negyven felé mint kagyló zúg az ember és ablakából minden metafora „Életünk felén” „Szemét a sors lecsukta / de tömbökből vájja egyre / történetét a dal” - írja egy harmadik versben. Ez a periódus Rába költészetének - később is újra meg újra elért - delelő pontja, de csúcspontja egyben a par excellence modern magyar egzisztenciális költészetnek is. Ebben a költészetben a természet (kő, fa, táj, víz, föld), a történelem (a második világháború, a régebbi múlt) és a kul136