Tatár György: Izrael. Tájkép csata közben (Pozsony, 2009)
„Számos útja van egy kultúra megismerésének. Az egyik legrövidebb és talán legszórakoztatóbb út valamely igen jellegzetes kedvenc könyvünk fordításának elolvasása az újonnan megismert nyelven. Jómagam Milne Micimackóját választottam. Kíváncsi voltam például, hogyan jeleníti meg a fordító Füles szüntelen tőmondatokban dohogó, vénemberes sértődöttségét, arcátlanul zsémbes szemrehányásait. Nos, a fordítás Fülest nem héberül, hanem mindvégig arámiul beszélteti, pontosabban a talmudi aráminak egy olyan rétegében, amelyet a kicsit is művelt izraeli - a nyelvi hasonlóságok folytán - még éppen megért. Világosan érzékelhető, hogy az említett végeérhetetlen sértett dohogás a modern izraeli szemében a vallásos világ atmoszférájához áll a legközelebb: a nem túl képzett ortodox Füles egy vallásilag teljesen műveletlen világi Micimackót áraszt el öreges szemrehányásaival. Mint a legtöbb egyszerű izraelire, azért Micimackóra is ragadt valami bizonytalan talmudi ismeret: amikor beszorul Nyuszi vackába, és Róbert Gida felolvasással akarja megédesíteni számára lefagyásának időtartamát, a héber Mackó nem a „nagy szorultságba jutott medvebocsok” könyvére tart igényt, hanem azután érdeklődik, megvane Róbert Gidának a Tanchumim (Vigasztalások) című képzelt talmudi traktátus. Más alkalommal, amikor Micimackó szokása szerint visszahúzódik, hogy kisebb öndicsérő költeményekkel gyógyítsa sérült önbizalmát, valójában zsoltárokat költ, melyeknek refrénje hallelu-jah (dicsérjétek az Urat) helyett hallclu-Pooh. Az izraeli kultúra vallásos szegletéből nyilvánvalóan nincs belépés a Micimackóba.’'