Tatár György: Izrael. Tájkép csata közben (Pozsony, 2009)

„Számos útja van egy kultúra megismeré­sének. Az egyik legrövidebb és talán leg­­szórakoztatóbb út valamely igen jellegze­tes kedvenc könyvünk fordításának elolva­sása az újonnan megismert nyelven. Jóma­gam Milne Micimackóját választottam. Kí­váncsi voltam például, hogyan jeleníti meg a fordító Füles szüntelen tőmondatokban dohogó, vénemberes sértődöttségét, arcát­lanul zsémbes szemrehányásait. Nos, a for­dítás Fülest nem héberül, hanem mindvégig arámiul beszélteti, pontosabban a talmudi aráminak egy olyan rétegében, amelyet a kicsit is művelt izraeli - a nyelvi hasonlósá­gok folytán - még éppen megért. Világosan érzékelhető, hogy az említett végeérhetetlen sértett dohogás a modern izraeli szemében a vallásos világ atmoszférájához áll a legkö­zelebb: a nem túl képzett ortodox Füles egy vallásilag teljesen műveletlen világi Mici­mackót áraszt el öreges szemrehányásaival. Mint a legtöbb egyszerű izraelire, azért Mi­cimackóra is ragadt valami bizonytalan tal­mudi ismeret: amikor beszorul Nyuszi vac­kába, és Róbert Gida felolvasással akarja megédesíteni számára lefagyásának időtar­tamát, a héber Mackó nem a „nagy szorult­ságba jutott medvebocsok” könyvére tart igényt, hanem azután érdeklődik, megvan­­e Róbert Gidának a Tanchumim (Vigaszta­lások) című képzelt talmudi traktátus. Más alkalommal, amikor Micimackó szokása szerint visszahúzódik, hogy kisebb öndi­csérő költeményekkel gyógyítsa sérült önbi­zalmát, valójában zsoltárokat költ, melyek­nek refrénje hallelu-jah (dicsérjétek az Urat) helyett hallclu-Pooh. Az izraeli kultúra val­lásos szegletéből nyilvánvalóan nincs belé­pés a Micimackóba.’'

Next