Tolnai Ottó: Költő disznózsírból. Egy rádióinterjú regénye (Pozsony, 2004)

3. fejezet: Rubintos gyűrű

netet, Zágrábban és máshol is folytatott tanulmányokat. Képzőművész is volt, kitűnő képzőművész, Vajda festészetének és az új szlovén grafika egyik első értője, egyik első folytatója, Weöres Sándor verseinek merész, korai értelmezője, ám, lévén Horváth János-tanítvány is, a régi magyar irodalmat tanította. Különös, pengeszerű figura volt, nagyobb jelentőségű, mint ami belőle a könyveiben megmaradt. Bosnyák István több kötetben kiadta az életművét. B. Szabót különben Sziveriék is igen kedvelték, fontosnak tar­tották. Külön számot szenteltek neki. Igazán a grafikusi munkássága jelen­tős. Erről egy kismonográfia is megjelent Duránci és Bányai tollából. Félő, szétszóródtak a művei, immár megérdemelne egy nagymonográfiát is. Tehát B. Szabó üzent, hogy mégis iratkozzam be az egyetemre. Ott már működött egy irodalmi csoport, hagyományos irodalmi szemléletet képvi­selő fiúk szervezték, akikkel nekem itt-ott már gimnazista koromban is vad vitáim voltak. A gimnáziumok közötti találkozókon, amelyek olyanok vol­tak, mint a vitézi tornák, mindig megütköztünk. Ha eljöttünk Újvidékre, hatalmas arénává vált a gimnázium, mert mi, zentaiak hoztuk a modem iro­dalmat, a helyiek pedig nagyon erősen ellenszegültek. Később ezekből a fi­gurákból sokan ismert emberek lettek. Például az újvidéki gimnáziumból egy Erdélyi Károly nevű fiú, aki a Magyar Szónak lett a főszerkesztője egyik kritikus időszakában, aztán Matuska Márton, aki több könyvet közölt a há­ború után vérengzésekről - ők képviselték az egyik szárnyat Újvidéken. Mint fiatal toliforgatók, így hívtak bennünket, fölléptünk a Dózsa György utcai József Attila Művelődési Egyesületben, melynek Tornán László volt az egyik aktivistája. Az ottani felszólalásaimban sértettem meg először dur­ván irodalmunk egyes képviselőit, ott indultak el bizonyos processzusok... Ezek a fiúk alakítottak később egy irodalmi kört az egyetemen. A ludasi Dóró Sándorra, meg a szintén ludasi Vlaovics Józsefre emlékszem közü­lük, aki később enyhén szólva furcsa szerepet játszott, Bakosra, valamint nem utolsó sorban többükre azok közül, akik később fontos symposionisták lettek, Utasi Csabára, Bosnyákra, Gionra és egy különös kreol fiúra, akinek a nevét sem tudtam: Domonkosra... Ezek közül a fiúk közül már többen nem is élnek. Kedves barátaim voltak, jóllehet az irodalomban nagy ellen­felek. Eljöttünk erre az összejövetelre Bányaival, mi ketten képviseltük a másfajta szenzibilitást. Bányai inkább a kritikusi, esszéírói vénájával, noha szenvedélyes novellista volt, ólomkatonás novellája nélkül szintén képtelen vagyok feleleveníteni azt a korszakot, szenvedélyesen érdekelte a dráma (Pap Csibukkal napokig tudott vitatkozni a klasszikus drámai konfliktus miben­létéről). Teljesen azonos pozícióban voltunk, ugyanazokat a könyveket sze-151

Next