Tolnai Ottó: Költő disznózsírból. Egy rádióinterjú regénye (Pozsony, 2004)
6. fejezet: Valami közvetlen szuszogás
Számomra az utóbbi évek magyar irodalmának két legfontosabb könyve a Buda és a Családáradás. A Családáradásban nem egy kisregényt látok, talán azért tűnhet kisregénynek, mert apró betűvel szedték, idővel rá fognak döbbenni, hogy egyik fontos alapregényünk - ahogyan a kamera fordul a házban, csodálatos mélykáderekkel, a trónoló hústorony, a gyufaszálakból épülő Zenta nevű hajó körül, jóllehet egy bűnügyi regényben. És a Buda is nagyon fontos a maga töredékességében, filozofikusságában, egy élet végén a konklúziók levonásában, tehát mindegy, hogy regény- vagy filozófiai töredékek közé helyezzük, az is, hogy a kaleidoszkópot éppen hogyan tartjuk, hogyan rakjuk össze, itt nem a műfaj a fontos. Valahogy úgy látom, hogy Szentkuthy könyve van a dolgok elején, tehát minden tekintetben Prae, és végén a Poszt: a Buda. Aztán nagyon fontos volt Nagy Pál első két könyve például, a Reménység, hosszú évek és a Hampsteadi semmittevők. Ezek a könyvek is sokkal fontosabbak, mint ahogyan most jegyzik őket. Újra ki kellene adni őket, megvárni, míg megtalálják saját objektívebbnek mondható helyüket. A könyveket nem lehet úgy kiszippantani és félre dobni, mint a kagylókat. Nagy Pál első könyvében sok minden benne van már, ami engem a középiskolában, s az indulásnál is annyira foglalkoztatott. A rút, a naturalisztikus motívumok például. Szemben minden hazug sémával, kulisszával. Füst Milán esztétikája is kedves könyveim közé tartozik, prózaként olvastam, úgy olvasom a mai napig, látom például, ugyanolyan zseniálisan elemzi Gogol művészetét, mint fantasztikus Gogol-könyvében Nabokov, azt akarom ezzel mondani, hogy mint esztétika is új olvasatot kívánna. És hát mind fontosabb lett Pilinszky. • Az ötvenkilencben alakult Újvidéki Magyar Tanszéken ’59 és ’62 között milyen magyar irodalmi képzést kaptatok, illetve magyarországi irodalomtörténetet mennyire tanultatok a középiskolában? Meséltem már, hogy a gimnáziumban József Attila után már magunknak kellett megszervezni a magyarórákat. Az egyetemen pedig nagyon érdekes volt Sinkó, B. Szabó és Bori hozzáállása, új szempontjai. Sinkó különös előadásmódja, úgy beszélt Csokonairól és Berzsenyiről, hogy közben órákon keresztül mesélt Kirkegaard-ról. De ha megjelent valamelyik írásom a Hídban, azt ugyanúgy elemezte. Ha Brecht-előadást csináltunk, akkor arról beszélt, hogy ő személyesen ismerte Brechtet. Nagyon érdekes, nyitott előadásforma volt az övé, élőben demonstrálta nagy esszéit, lévén a magyar esszé egyik legjobb művelője. Szeretném hinni, mesélésem módjára is hatott, hogy ezek az mesék valójában esszék, nagyesszék, méreteikben is legalább... 367