Tőzsér Árpád: A kifordított ember. Naplók (2001-2004) naplója (Pozsony, 2013)
2002
a környéket tűzoltóautók fertőtlenítik. Ha egy nappal tovább tart az esőzés, a víz bement volna a főépületbe, sőt a belvárosba is. Az elkészített homokzsákokat még most is látni. A fele sem volt tréfa! De ma már hét ágra süt a nap, az utak szárazak, a szombati Népszabadságban megjelent a Hja, azt nem ki, hanem le c. versem (Kukorelly-imitáció!), a számítógépemben Keresztury Tibor üzenete várt, megkapta az Anyegint (Tóth Krisztina-utánzat), tetszik neki, a múlt szombaton állítólag lement a rádióban a Zsé arca, a vérnyomásom 130/80, „legényes”, mondta Hirnerová doktornő az előbb - egyszerre „oázisnak látom a várost, s fölötte kútnak a napot". (Magyarázat: Miroslav Válek, a kitűnő szlovák költő írja egy tevéről: „Svet je pre nu naraz jasny / a cely ruzovy", vagy ahogy én magyarítottam a sort: „Egyszerre oázisnak látta a várost / s fölötte kútnak a napot”.) - A tévében lement a 2002 című, még Tokajban felvett műsor, én is értekeztem benne valamiről, ember legyen a talpán, aki a sűrű nyögéseim közepette is követni tudta a gondolatmenetemet. S ami a legnagyobb baj: azt mondtam, 50 millió ír vallja magát írnek, de csak 2-3 millió lakik belőlük Írországban. Nos, a lexikonok szerint az írek száma a nagyvilágban mindössze 15 millió. Skandalum! De az is gyalázat, hogy a szerkesztő benne hagyta a szövegemben a lapszust. 119