Tőzsér Árpád: A kifordított ember. Naplók (2001-2004) naplója (Pozsony, 2013)
2002
már rég nem a Vörös postakocsii olvassa, sőt túl van a Rezeda Kázméron is, s most éppen a dawosi tüdőszanatórium páholyerkélyén ül Hans Castorppal, s nézik, nézik a behavazott hegyeket, a púderes erdőket, a lágyan kitöltött szakadékokat, s a csillagokkal dúsan kihímezett távoli égtájakat. Szóval vannak ihletett perceim, óráim, mikor nem egy könyvet, hanem szinte az egész világirodalmat olvasom egyszerre, egyik olvasmányemlékemről a másikra ugorva, előre és hátra, jobbra és balra, kiszámíthatatlanul, néha a lóugrás rendjét, néha a futó vagy a bástya célratörő, nyílegyenes pályáját követve. - A Krúdy-példa részletei pedig a következők: a Rezeda Kázmérban Szilvia (Fruzsina barátnője) EKG-képet mutogat magáról Rezeda Kázmérnak. (Valahogy úgy, ahogy más fényképeket mutat a barátjának.) S erről az jut eszembe, hogy Madame Chauchat is röntgenképet ad emlékbe Hans Castorpnak, ellenőriznem kell hát, hogy mikor, hogyan, milyen körülmények között történt a dolog, s közben, míg a Varázshegyet keresem a könyvespolcaimon, mintegy mellékesen újraolvasom a vonatkozó József Attila-verssorokat: Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, / hadd lássunk át magunkon itt ez estén. József Attila verse 1937- ben íródott, azaz a harmincas években a Varázshegy már Magyarországon is meglehetősen ismert lehetett. (1928-ban magyarul is megjelent.) Kérdés: ismerte vajon Krúdy is a nagy német regényt, s ha igen, nem onnan vette-e a „szív-fotográfia” ötletét? Elvben vehette, hisz az ő könyve csak 1933-ban jelent meg. Onnan vette, nem onnan vette? Olyan kérdés ez, amelyre nem találok a könyveimben választ. Hiába olvasom valamennyit egyszerre, s hátulról előre vagy akár lóugrásban. Január 21. A Rezeda Kázmérban rengeteg a felejthetetlen rész, de az egyik legmeghökkentőbb s így legemlékezetesebb talán az a jelenet, amelyben a „beteges úriember” észrevétlenül helyet cserél Rezedával. Olvassuk, olvassuk a történetet, s egyszer csak rájövünk, hogy Rezeda tulajdonképpen azonos azzal a „beteges úriemberrel”, akiről közben harmadik személyben rettentően érdekes dolgokat mond, csak ez az azonosság valahogy az idő két síkjában, a szimultán történő jelenben és jövőben valósul meg. S ilyen időcsavar az is, amikor Júlia, a szent asszony, azzal jön ki 75